Köztünk élő hősnőket keresnek
Harmadik alkalommal hirdette meg a Richter az Aranyanyu Díjat, amellyel egészségügyben és oktatásban dolgozó nők munkáját ismerik el. A Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író által 2011-ben alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat hat nő veheti majd át.
A díjra bárki ajánlhat olyan orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót, akinek hálás a munkájáért. Olyan köztünk élő hősnőket keresnek, akik kiemelkedően sokat tesznek értünk, családjainkért és közösségeinkért.
Az ajánlásokat három kategóriában várják a www.aranyanyu.hu honlapon október 2-ig. Egy személyes történetben kell bemutatni a jelölni kívánt orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót.
A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők önbecsülésének és társadalmi elismertségének növelése. A kezdeményezés elindulása óta 15 pedagógus és egészségügyben dolgozó nő vehette át a díjat, köztük meseregényeket író magyartanár; daganatos betegekkel foglalkozó szakápoló; szívbetegek életkedvét visszaadó gyógytornász; mellrákot legyőző orvosnő, valamint egy diákjának jótékonysági rendezvényt szervező tanárnő.