Matrica hiányában érvénytelenek lesznek a jövőben a zsebszerződések
Föld A jövőben minden ügyvéd előtt készült szerződésre egy időbélyegzővel ellátott matrica kerülne, így a korábban, dátumozás nélkül készített szerződéseket, így a zsebszerződéseket sem lehetne felhasználni – ismertette a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) javaslatát Bánáti János elnök. A bejelentésre a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság ülésén, pénteken került sor Budapesten.
Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az eseményen közölte: a tárca elfogadta a Magyar Ügyvédi Kamara javaslatát. A zsebszerződésekkel kapcsolatban Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára reményét fejezte ki, hogy 2014. május 1-jétől spekulációs céllal nem lehet földet vásárolni Magyarországon, termőföldet csak helyben lakó földműves szerezhet.
Korábban Fazekas Sándor a földtörvény elfogadásakor lapunknak adott interjújában is utalt arra, hogy a földforgalmi szerződések különleges biztonsági jelekkel ellátva lesznek csak érvényesek. Mint fogalmazott, a zsebszerződések elleni harcban „jelentős lépés lesz”, hogy földadásvételi szerződést csak államilag kiállított, sorszámozott, biztonsági kellékekkel ellátott nyomtatványokon lehet majd kötni. A vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta: a földforgalmi törvény egyik kiemelt célja, hogy a földdel kapcsolatos spekulációt visszaszorítsa, a zsebszerződéseket ellehetetlenítse.
Szintén a spekulációs célú földszerzések, és a zsebszerződések megakadályozása érdekében foglalta a jogalkotó a földtörvénybe, hogy a termőföld adásvétele esetén a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) elsőszámú elővásárlási joga van – fogalmazott a miniszter. A jogszabályok értelmében a zsebszerződők a börtönbüntetést is kockáztatják, mivel a július elsejétől élő új büntető törvénykönyv a zsebszerződést mint büntetőjogi tényállást rögzíti, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.


