BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot zuhantak a telkek árai

Míg a telekpiaci forgalom a válság éveiben nagyjából együtt mozgott a lakáspiac egészével, a telekárak kétszer akkorát estek 2008 óta, mint a lakásoké – derül ki az OTP Jelzálogbank gyorselemzéséből. A négy év alatt bekövetkezett – és területileg nagy változatosságot mutató – országosan átlagos 30 százalékos értékvesztés a családi házak iránt jelentősen visszaesett keresletnek is köszönhető, az áresés következtében viszont jelenleg nagyon kedvező feltételekkel lehet jó telekhez jutni.

Míg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatbázisában 2008-ban még 22,5 ezer belterületi, 1/1 tulajdoni hányadot érintő telektranzakció szerepelt, 2010-ben ez 14 ezerre, a tavalyi évben pedig 13 ezerre csökkent. A piac zsugorodása nem egyenletes: míg 2008 és 2010 között közel kétötödével csökkent az adásvételek száma, 2010 és 2012 között már csak alig 7 százalékkal szűkült a piac, s Somogy mellett további hét megyében volt pozitív irányú az elmozdulás.

A telekpiacon az országos forgalom közel negyede Győr-Moson-Sopron és Pest megyékben koncentrálódik. Pozitív elmozdulást a négy év során egyedül Somogy megyében mutat a statisztika, ahol a 2007-ben meghosszabbított autópálya-szakasz növelte a környező, elsősorban a Balaton déli partján lévő települések vonzerejét. A csökkenés Borsod-Abaúj-Zemplén megye mellett három dunántúli megyében (Győr-Moson-Sopron, Tolna és Vas) maradt 30 százalék alatt ez idő alatt.

Országos átlagban kereken 30 százalékos értékvesztésről beszélhetünk 2008 és 2012 között, ez kétszer akkora visszaesés, mint amekkora a lakáspiacon volt tapasztalható. Az eladott telekingatlanok pozitív, 10-15 százalék közötti átlagos drágulását csak Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyékben figyelhetjük meg. A 2008-2010 és 2010-2012 közötti egyenlő időszakok között az országos átlagban alig van különbség: 18, illetve 15 százalékos a csökkenés, ami jelentősen meghaladja a lakások értékvesztésének mértékét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.