Tokaj: a termékelírásokat is át kell írni
A Tokaji Borvidék Rendtartásában hozott változtatások csak akkor válnak a gyakorlatban is teljes mértékben alkalmazhatóvá, amennyiben a testület által kezdeményezett módosításokat a vonatkozó jogszabályokban is átvezetik. A módosított, a korábbiaknál szigorúbb rendtartásban megfogalmazott elvek és alapvető követelmények bevezetése ugyanis a felsőbb szintű magyar jogszabályoknak, valamint a tokaji borok termékleírásának a módosítását is szükségessé teszik, ez utóbbi esetében pedig az európai uniós felettes szervek jóváhagyására is szükség van – vélik a borvidék borászai.
A tokaji borok eredetvédelmének érdekében új értékeket határoznak meg az aszúbor minimális összes alkohol és maradék cukortartalmára, emellett a Tokaji megnevezéssel forgalomba kerülő borokat jövő nyártól csak helyben lehet majd palackozni – közölte a borvidék Hegyközségi Tanácsa a közelmúltban.
A borok eredet-megjelölésére és földrajzi jelzésére vonatkozó európai uniós szabályok 2009-től hatályosak. Az EU célja a termékleírások bevezetésével a borok földrajzi árujelzőire vonatkozó szabályozás egységesítése, és egy versenyképesebb piac létrehozása.


