Oroszország hagyja "vérezni" a Gazpromot?
Az orosz földgázra adott rabatt révén Ukrajna 2014-től több mint hétmilliárd dollárt takarít meg évente - jelentette ki Eduard Stavizkij, ukrán energiaügyi miniszter a még működő RIA Novosztyi jelentése szerint.
A jövő évben ugyanis az ukrán gazdaságnak 30-33 milliárd köbméter külföldi gáz vásárlására lesz igénye. Ha ezt a számot megszorozzuk 240 dollárral, azt látni, hogy legalább hétmilliárd dollárt lehet a gazdaság, illetve a költségvetés részére megtakarítani, hangoztatta az ukrán miniszter.
Ezzel kapcsolatban a bécsi Die Presse "A Kreml engedi a Gazpromot vérezni" című elemzésében arra mutatott rá, hogy Ukrajna ismét visszatért azon szovjet utódállamoknak a körébe, amelyekkel szemben a Gazpromnak előzékenységet kell mutatnia.
Feltűnő, hogy a Kreml viszont nem kedvez a Gazpromnak, és felhagyott az orosz gázpiac liberalizálásával.
Az (orosz) kormány pedig a takarékosság érdekében egyötödével megkurtította a Gazprom beruházási programját. Részben oly módon, hogy a Kínába tartó 17 milliárd euróba kerülő csővezeték építését halasztja, még nem jött létre szállítási szerződés.
A Gazpromnak gondot okoz az is, hogy a tervezett és Európába vezető Déli Áramlat megépítésének költségei 45 százalékkal 33,5 milliárd euróra növekednek. Ezzel szemben viszont a Gazprom európai üzletkötéseinek az összege az idei első félévében növekszik.


