Újabban kevesebb közétkeztetést ellátó konyha működik Nagykőrösön. A Dónáth Hús Kft. tíz évig látta el a munkába járókat, nyugdíjasokat ebéddel, de a költségek növekedésére hivatkozva megszüntette a cég a főzést, a tálalást és az ételek kiszállítását.
– Konyhánk 300 személy ellátására méretezett, ezt a kapacitást többnyire jól kihasználtuk korábban. Az utóbbi időben azonban 120 személyre csökkent az ebédet igénylők száma, mivel az egyik helyi közintézmény egy kecskeméti konyhával kötött szerződést. Az energiaárak, a közterhek drasztikus emelkedése következtében ennyi ember számára már nem tudtuk gazdaságosan előállítani a meleg ételt. Sajnos, nagykőrösi viszonylatban a szolgáltatásokat igénylők körében másodrendű szempont az, hogy lehetőleg helyi cégtől szerezzenek be, azzal is segítve az ottani vállalkozókat, magát a települést. Idén a mi cégünk helyi adója 3 millió forint körül mozog, ez most kevesebb lesz a közétkeztetés megszűnésével – vázolta a helyzetet Dónáth Ambrus, a vállalkozás tulajdonosa.
Másféle értesülésekkel ellentétben a Széchenyi téri élelmiszerboltját továbbra is fenntartja a kőrösi élelmiszeripari vállalat. – Készételeink annyira kedveltek, hogy nem gondolunk a bolt bezárására. Konyhánkon egy személyt épp azért foglalkoztatunk továbbra is, hogy ellássa frissensültekkel, tésztákkal az üzletet. Továbbá a konyhakész húsféleségekre is van tőlünk rendelésük a városban működő konyháknak, tehát csak az ebédfőzéssel csökkent üzemünk kapacitása. A termelés bővülésére azonban egyelőre nincs remény, viszont a közterhek és költségek nőnek, egyre csökken a nyereségünk. Év elején a 22 dolgozónk kötelező minimálbér-emelése egy évre vetítve 2 millió forinttal növelte a foglalkoztatás költségeit, ez a többletkiadás is oka annak, hogy a közétkeztetés megszüntetéséről döntöttünk – mondta Dónáth Ambrus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.