BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A német–magyar kamara szakképzési díja Tatabányára kerül

A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a „DUIHK Szakképzési Díj 2013” elnyerésére pályázatot írt ki. A díjat a Bánhidai Ipari Tanoda Alapítványi Szakiskola nyerte. Ifj. Demeter Jánossal, az intézmény igazgatójával beszélgettünk.

– Mit ismernek el a díjjal?

– Olyan kezdeményezéseket, amelyek előmozdítják a fiatalok gyakorlatorientált szakmai képzésének elterjedését. A jelentkezők az innováció, kooperáció és a motiváció területén nyújthatták be pályázatukat. Szakiskolánk a kooperáció kategóriában jelentkezett a kiírásra. Kategóriánként öt-öt képzőhely „versengett” a díjért, és rendkívül erős mezőnyben bizonyítottunk, például a Siemens Professional Education is nevezett.

– Mikor és milyen céllal alapították a szakiskolát?

– Az építőipar átalakulása hívta életre a fenntartó alapítványt és az intézményt 1992-ben, az alapító, id. Demeter János és Demeterné Bogdándy Margit, a korábbi igazgató kezdeményezésére. A házgyári összeszerelő munkákat felváltották a megrendelések az igényesebb egyedi lakóházakra, sorházakra, ipari és középületekre. Sok egyeztetés után 2001-ben felélesztették a tanulószerződés intézményét, és a kevésbé eredményes tanműhelyi gyakorlati képzés melett bevezették a hatékonyabb a duális képzést. A Bánhidai Ipari Tanodában ez a képzési forma már a kezdetek óta megvalósult.

– Az építőipari képzés igen speciális. Miként lehet az oktatást eredményesen megszervezni?

– A tanulók, akik nemcsak a megyéből, hanem az egész régióból jelentkeznek, kis létszámú szakmai csoportokban, tapasztalt mesterek, oktatók vezetésével sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket, igazodnak az építőipar szezonális jellegéhez. Az intézményben ács, festő-mázoló és kőműves, hidegburkoló szakmákban képezünk szakmunkásokat, a gyakorlat helyszíneken zajlik, hiszen a házak nem tanműhelyekben épülnek.

– Milyen helyeken vettek részt gyakorlati képzésben a diákok?

– Például a tatabányai Turul óvoda tornaszobájának generálkivitelezője volt az iskolánk, a környei Vackor Óvoda és Bölcsőde kivitelezésében az első kapavágástól a kulcsátadásig minden munkafolyamatban részt vettek a tanulóink. A díj odaítélésekor ezeket mind figyelembe vette az értékelő bizottság, mert igazolva látta a duális képzés előnyeit e kis intézményben is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.