Az idén már ötödször adott át elismerést több mint egy tucat kategóriában az E.ON Hungária Zrt. a legjobb beszállítóknak. Az általa Magyarországon 2013-ban termék- és szolgáltatás-beszerzésre fordított 54 milliárd forint 97,5 százalékban olyan magyar többségi tulajdonú vállalatoknál hozott bevételt, amelyek kiválóan teljesítettek a hazai piacon. Rendszeresen minősített beszállítói díjazásával az E.ON megmutatja, hogy a hazai beszállítók többsége kiváló, minőségi szolgáltató vagy termelő cég.
„Bár gazdálkodásunkat évről évre érik új gazdasági kihívások, a minőségből, a megbízhatóságból és az innovációs készség fenntartásából nem engedünk” – foglalta össze az E.ON hitvallását Ilyés Péter, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja. Mint mondta, a társaság vállalati kultúrájának megtestesülését mutatja, hogy beszállítóival az uniós joggyakorlat elveit érvényesíti. „Lefektetjük az elveket, meghatározzuk azokat a szabályokat, amelyek mentén elképzelésünk szerint egy üzleti együttműködés hosszútávon gyümölcsöző, fenntartható és fejlődőképes tud lenni. Mi is haszonélvezői vagyunk partnereink fejlesztéseinek, működésük optimalizálásának, a hibák, kockázatok, balesetek csökkenésének” – mondta.
Dr. Fekecs Béla Zoltán, az E.ON Gazdasági Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a 11 kategória teljes körűen lefedi a beszállítókat. „Tőlünk is korrekt üzleti magatartást várhatnak el a cégek, a célrendszer transzparens, kezdetektől fogva megismerhető: kölcsönösen előnyös, hosszútávon is fenntartható együttműködéseket alakítunk ki” – fogalmazott. Több ezer vállalkozásról van szó, ezek főként magyar tulajdonú cégek, jelentős részük 100 százalékban.
„Kiemelten fontos számunkra a legszigorúbb biztonsági előírások betartása. Védjük szakembereinket, ügyfeleket, partnereinket” – mondta Torda Balázs, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. Áramhálózati osztályvezetője.
Anyagbeszállítói között az E.ON három, cégmérettől függő kategóriában osztott díjakat az L.T. Hungáriának, a Bo-Villámnak és az Atys-Co-nak. A szolgáltatási kategóriában a Lavill és a Pannon Inferior nyert, gázhálózati kivitelezőként a Hadnagy és Társa, gázhálózati tervezőként a Moline. Alállomási beszállítóként a Sharan és a Zsoldos kapott díjat, energiamérési beszállítóként a Vill-Szer-Tech, indirekt beszállítóként pedig a Baurex és az Astron. A munkavédelmi díjat alállomási kategóriában a Megavill ’91 és a GA Magyarország, villamoshálózati kivitelezőként pedig a Watt-ETA és a Szavelektro kapta. A felsoroltakon kívül sokan vehettek át oklevelet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.