Pedig idén növekedéssel kalkulált az állam, hiszen az országgyűlés még december 10-én tizenegy játékkaszinó és bennük összesen 3300 nyerőgép működését engedélyezte. Ez sokszorosát jelentené a jelenlegi gépszámnak. Az élő kaszinók játékadója a tiszta játékbevétel 30 százaléka 10 milliárd forint játékbevételig. „Bár a törvényt már elfogadták, az eddigi túlzó elvárásokat könnyítették, nagyon valószínű, hogy a kormány nem akar ezzel az egyébként kényes témával a választások előtt foglalkozni. Ha a jelenlegi kormánypártok győznek, akkor ebben az esetben viszonylag gyors, akár áprilisi eredményhirdetéssel is számolhatunk, azaz akár ebben az évben új kaszinók nyílhatnak” – írta az ittapiros.com szakportál. Bonyolítja a helyzetet, hogy idén a Tropicana kaszinó és az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino engedélye is lejár. A vonatkozó törvény tavalyi módosítása szerint az NGM által megbízható szerencsejáték szervezőnek ítélt vállalkozás pályázat nélkül is koncessziót kaphat. A tárca egyelőre még senkit nem nyilvánított megbízhatónak, de játékkaszinó koncessziós jog szerzésére sem írt ki pályázatot. A játékadó-bevételek elmaradás hátterében az online szerencsejátékot üzemeltető vállalkozások piacon való megjelenésének késése is áll. Elvileg már semmi akadálya, hogy a távszerencsejáték-szervezési tevékenységre is koncessziós pályázatokat hirdessen meg az állam. „Mivel eddig nem sikerült blokkolni az illegális online oldalakat, ezért az állam bevételi sem nőnek” – mondta lapunknak Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke.
Szép lassan ugyanakkor növekedésnek indulhatnak a lóversenyből származó bevételek. Most szombaton újabb 9 bukmékeriroda nyílik az országban, így már összesen 229 közül választhatnak a lóverseny hazai szerelmesei. Budapesten például már 51 fogadóhely üzemel, de már Kaposvár és Zalaegerszeg kivételével valamennyi megyeszékhelyen is lehet tippelni. Főleg trafikok és sörözők csatlakoznak a hálózathoz.
Szingapúr a harmadik
A szingapúri kaszinók tiszta játékbevétele a tavaly 3,8 százalékos növekedéssel kicsivel meghaladta a 6 milliárd dollárt, és ezzel a világ harmadik legnagyobb szerencsejáték piacát tudhatják magukénak – írta a Fortunaweb. Szingapúrban ráadásul csupán két kaszinó üzemel. A szigetország csak kevéssel marad el Las Vegas kaszinófőutcájának, a Stripnek tavalyi 6,5 milliárdos bevétele mögött. Ám a világ legnagyobb szerencsejáték piacának számító Makaóhoz képest mindketten jócskán lemaradtak, hiszen az ottani kaszinók 2013-ban 45,2 milliárdos bevételt realizáltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.