A folyamatosan csökkenő levélmennyiség miatt szinte valamennyi ország posta vállalata az e-kereskedelem növekedésében és a logisztikai tevékenység sikerében bízik. A Postás szakszervezet nemzetközi híreiből kiderült például, hogy a Norvég Posta árbevétele 2,7 százalékkal, 2,83 milliárd euróra nőtt 2013-ban, így a 2011-12-es gazdálkodására jellemző veszteséges működésnek tavaly véget tudott vetni. A levélvolumen 5,7 százalékos csökkenése ellenére stabilizálni tudta eredményét, a logisztikai üzletág küldeményvolumene ellenben 1,6 százalékkal 37,8 millió darabra nőtt.
Az Angol Posta legnagyobb versenytársa, a TNT Post UK bejelentette, hogy 2000-re növeli a háztól-házig kézbesítést végző munkavállalók számát Londonban. Az új személyzet kerékpáron látja el a kézbesítési feladatokat, a háztól-házig nyomkövetés biztosítása érdekében pedig minden egyes levelet beszkennelnek. A Tesco, Waitrose és az InPost is azt tervezi, hogy ún. „click and collect” terminálokat helyez üzembe londoni metróállomásokon, lehetővé téve ezzel az ügyfeleknek, hogy az online vásárolt árukat az arra kijelölt állomásokon vehessék át. A lengyel Integer.pl Group 400 önkiszolgáló csomagautomata üzembe helyezéséről írt alá megállapodást Olaszország második legnagyobb e-kereskedelmi vállalatával, a Banzai Grouppal. A Kölnben, Ruhr-vidéken, Berlinben és Münchenben korábban bevezetett esti kézbesítés szolgáltatás sikerére való tekintettel a DHL mostantól Hamburgra és Stuttgartra is kiterjesztette az ügyfelek kényelmét szolgáló esti házhoz szállítást.
A PostNL árbevétele 4,3 milliárd euró volt 2013-ban, a holland belföldi levélüzleti tevékenység árbevétele 5 százalékkal 2,16 milliárd euróra esett vissza, üzemi eredménye azonban 217 millió euróra nőtt. A Francia Posta csomag és expressz üzleti területén az árbevétel 5,99 milliárd euróra nőtt, ami 7,3 százalékos növekedést jelent. A Mongol Posta pedig 18 helyen állít fel Ulánbátorban intelligens postaládákat. A küldemény beérkezéséről a címzett sms értesítést kap egy jelszóval, amivel kinyithatja a postaládát és átveheti a küldeményt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.