A munkások nappali- és étkező bútorokat pakoltak a kamionba, ezalatt újabb Németországba tartó teherautó gördült be a Lamello Kft. központjába. Sok tízezer euró értékű áru hagyja el havonta a kaposvári cég telephelyét.
– Soha nem futamodtunk meg a szakmai és üzleti kihívások elől – közölte Dévai Tibor, az Év középvállalkozása címmel kitüntetett tulajdonos-ügyvezető igazgató. – Huszonegy éve alakult társaságunk, bebizonyítottuk életképességünket.
Kiemelkedő eredményt értek el a tömör tölgyfából gyártott bútorcsaláddal, melyet főleg német, svájci, francia és osztrák piacra gyártanak. Nagy tételben öt éve szállítanak külföldre, s bár Dévai Tibor a hazai bútorágazat erősödésével számol, az idei egymilliárd forintra tervezett bevétel 90 százaléka továbbra is az exportból származik.
– A belföldi piac komoly átalakulást élt meg, rengeteg vállalkozásnál még egy-két éve is rezgett a léc – folytatta. – A bútorvásárlás nem tartozik a lakosság legfontosabb költései közé, az jócskán visszaesett, ezért számunkra hosszú távon is döntő a kivitel.
A kisebb garázsműhelyek sokaságát a krízis legyalulta, eközben a Lamello Kft. megerősödött, forgalmát tekintve a 32. helyen áll a hazai TOP 100-as listán. A siker mellett kóstolót kaptak az üzleti élet árnyoldalából is: évekkel ezelőtt egy szélhámos csaknem 40 millió forintos tartozását nem rendezte. Dévai Tibor rámutatott: megfizették a tanulópénzt, azóta jóval körültekintőbben dolgoznak. A vállalkozás fejlesztésére fordított energia megérte az áldozatot, a bevétel és a nyereség növekedése, a pozitív visszaigazolások a korábbi nehézségekért kárpótolták a csapatot, mely klasszikus családi irányítás alatt. A cégvezető felesége elsősorban a minőségellenőrzési feladatokat látja el, s két fiúk is felelős posztot tölt be. A 32 éves Csaba termelési főmérnök, a két évvel fiatalabb Miklós üzemvezetőként vesz részt a munkában.
– Úgy érzem, hogy megmozdult a gazdaság, remélhetően a bútor- és az építőipar feléled – emelte ki. – Ezért szántuk rá magunkat a gyártás bővítésére, s a technológia korszerűsítésére. Csaknem 340 négyzetméterrel növeljük az üzem alapterületét, nyolc új dolgozót akarunk felvenni. Megfontoltan, fejlesztéssel kívánjuk megőrizni piaci pozíciónkat.
Sok hazai vállalkozás a fát rönkben szállítja Olaszországba, Németországba. A gyarmatokra jellemző alapanyag-értékesítés helyett a feldolgozást, a bútorgyártást helyezné előtérbe a cégvezető, aki szerint ehhez kormányzati döntésre is szükség lenne. A magas hozzá adott értékű termék előállítása nem csak új munkahelyeket teremthet, de a helyi gazdaság megerősödését, a vállalkozások közötti együttműködés bővülését is eredményezheti.
– Vitrint, étkező sarkot, asztalt és ruhásszekrényt is gyártunk, bútoraink teljesítik a prémium kategória elvárásait – fejtette ki. – A minőségi termelés hátterében a színvonalas munka, a dizájn és nívós géppark áll. Három CNC-megmunkáló központ, ötfejes gyalugép és speciális présberendezések is segítik a gyártást. Új mágiateret, azaz faalapanyag-tárolására alkalmas helyet hozunk létre: ebben tíz kamionnyi áru fér majd el.
Sok hazai vállalkozás a fát rönkben szállítja Olaszországba, Németországba. A gyarmatokra jellemző alapanyag-értékesítés helyett a feldolgozást, a bútorgyártást helyezné előtérbe a cégvezető, aki szerint ehhez kormányzati döntésre is szükség lenne. A magas hozzá adott értékű termék előállítása nem csak új munkahelyeket teremthet, de a helyi gazdaság megerősödését, a vállalkozások közötti együttműködés bővülését is eredményezheti.
– Vitrint, étkező sarkot, asztalt és ruhásszekrényt is gyártunk, bútoraink teljesítik a prémium kategória elvárásait – fejtette ki. – A minőségi termelés hátterében a színvonalas munka, a dizájn és nívós géppark áll. Három CNC-megmunkáló központ, ötfejes gyalugép és speciális présberendezések is segítik a gyártást. Új mágiateret, azaz faalapanyag-tárolására alkalmas helyet hozunk létre: ebben tíz kamionnyi áru fér majd el.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.