A vizsgálatról röviddel azután döntöttek, hogy Brüsszelben a kínai napelemekre büntető importvámok kivetését helyezték kilátásba. Az ügyben később mindkét fél számára kielégítő megállapodás született, amit azóta is a viták rendezésének jó példájaként emlegetnek mindkét oldalon.
Kao Hu-cseng kereskedelmi miniszter a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában a párbeszéd és a konzultációk sikerének nevezte a kereskedelmi súrlódások megoldását. Részleteket egyelőre nem ismertetett, de annyi kiderült, hogy a jövőbeni együttműködés a műszaki és marketing területek mellett a továbbképzést is érinteni fogja.
A hírt elsősorban Franciaországban már nagyon várták, s számítottak arra, hogy Hszi Csin-ping elnök közelgő - Párizst is érintő - európai látogatása előtt sikerül a nézeteltéréseket kölcsönös kompromisszumokkal véglegesen rendezni. Tavaly november óta hat tárgyalási fordulót tartottak az ügyben.
Kína 430 millió liter bort importált 2012-ben, ennek kétharmadát az EU-ból szerezte be. Csak Franciaországból 170 millió litert. Kína Franciaország harmadik legnagyobb exportpiaca a borok és égetett-szeszesitalok értékesítése terén.
A kínai borkínálat körülbelül 70 százalékát a belföldi termelés adja, míg 30 százalékot tesz ki az import, s ennek nagyjából a fele érkezik Európából. A magyar borexportnak alig tíz százaléka irányul az unión kívüli országokba, 2012-ben a magyar agrártermékek Kínába irányuló exportjában viszont a borok jelentették a legnagyobb tételt, 3,2 millió euró értékben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.