– A Prolan Zrt. mára nemzetközi érdekeltségekkel rendelkező, több lábon álló cégcsoporttá vált. Hogyan sikerült eljutniuk idáig?
– Cégünk jogelődjét, a Prolan Kft.-t 1990-ben alapította 12 fejlesztőmérnök azzal az alapvető céllal, hogy világpiaci színvonalú, saját fejlesztésű termékekkel érjenek el üzleti sikereket: meg akartuk mutatni a világnak, hogy a magyar mérnökök is tudnak világszínvonalon dolgozni, és sikereket elérni. Mára eljutottunk oda, hogy egy több lábon álló, 210 főt foglalkoztató, nemzetközi érdekeltségekkel rendelkező vállalatcsoporttá váltunk. A cégcsoporton belül több üzletág működik.
– Milyen üzletágak működnek a cégcsoporton belül?
A villamos energiai üzletág több mint 20 éve foglalkozik alállomások és azokat összekötő villamos hálózatok távfelügyeleti rendszerével. Az alsó- és középszintű irányítási rendszereknél társaságunk Magyarországon – nagyjából 80 százalékos részesedéssel – piacvezető, a MAVIR Zrt. átviteli hálózati alállomásain illetve összes erőművi alállomásán ez a rendszer működik. A magyarországi áramszolgáltatók 220 alállomásán, illetve számos kiserőművi, szélparki, biogázas rendszerben is a mi berendezéseink biztosítják a rendszer felügyeletét. A felsőbb szinteken, vagyis a hat nagy áramszolgáltatónál fele-fele arányban osztozunk a Siemens-szel, míg a MAVIR rendszerének erőművi részét a Siemens, az alaphálózat távvezérlését pedig mi biztosítjuk. 2000-től működik a vasúti üzletágunk, amely nagyon érdekes terület, hiszen itt kiemelt szerep jut a biztonságnak. Az első megbízásunkat a GYSEV-től kaptuk, ám ezt nagyon hosszú – évekig tartó – fejlesztő munka előzte meg. A GYSEV-nél az energiaellátás felügyeletén kívül a központi forgalomellenőrzési és forgalomirányító (KÖFI) rendszerek funkcionalitását is megvalósítottuk. 2009-ben adtuk át a 13 vasútállomás távvezérlését és 40 állomás távfelügyeletét ellátó Szeged KÖFI rendszert, 2011-ben az európai színvonalúra korszerűsített dél-balatoni vasútvonalat. Itt érdemes megemlíteni, hogy fejlesztéseinknél alapelv, hogy a már működő rendszereket, ha lehet, tartsuk meg: vagyis arra törekszünk, hogy korszerűsítéssel, vagy a meglévő rendszer kiegészítésével oldjuk meg a feladatot, amely jóval költséghatékonyabb eljárást eredményez. A vasúti üzletágunk kapcsán még figyelemre méltó eredménynek tartom, hogy az összes magyar mozdonyon a mi fedélzeti számítógépünk működik. Az energiamenedzsment üzletágunk első terméke a hosszúhullámú rádiós körvezérlő berendezés (RKV), amely a hosszúhullámú rádió-táviratoknak megfelelően kapcsolja a terhelést, illetve vált tarifát: Magyarországon már több mint 230 ezer önbeálló antennával ellátott készülék segíti az optimális terhelésszabályozást. Németországban is 75 ezret adtunk el ebből a berendezésből, ami azért nem kis teljesítmény. A cég életében az is komoly mérföldkövet jelentett, amikor megvásárolva a Siemens egyik gyáregységét saját elektronikai üzemet alakítottunk ki. Ez szabad, tehát bérbe adható kapacitásokkal is rendelkezik.
– Melyek azok a tényezők, amelyek sikeressé teszik a vállalatot?
– Az egyik, hogy a több mint tíz tulajdonos ellenére mindig az összetartás volt a jellemző a menedzsmentre. A másik, hogy cégünk mindig rendkívül sok energiát fordított a fejlesztésekre: az elért nyereség nagy részét mindig visszaforgattuk. Ez azért is nagyon fontos, mert nekünk magyar cégként kell multinacionális vállalatokkal versenyeznünk, és a siker érdekében mindig egy lépéssel a konkurencia előtt kell járnunk. A sikerhez elengedhetetlen a megbízhatóság, a határidők tartása, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ez ne így legyen. Ezeknek a tényezőknek köszönhető, hogy a cégcsoport mára több mint 200 embert foglalkoztat – amelyek 60-70 százaléka mérnök –, és a forgalma 3 és 6 milliárd forint között mozog. A forgalomnál ez a szám persze csúszóátlagot jelent, hiszen a mi működésünk során az árbevétel tényleges realizálódása nagy kilengéseket mutathat. Viszont annak tükrében, hogy nálunk minden bevétel saját fejlesztésből, termékből illetve gyártásból származik, ez nagyon figyelemre méltó teljesítmény.
– A banki szolgáltatójukkal szemben mik az elvárásaik, miért esett a választásuk partnerként a CIB Bankra?
– A CIB Bank mellett elsősorban az döntött, hogy az együttműködésünk során rugalmas üzleti partnernek bizonyult. A finanszírozási keretek kialakítása során például nem minden esetben vártak el tárgyi, illetve ingatlanfedezetet, hanem elsősorban a cég valós helyzetét, pénzügyi erejét vizsgálták. A CIB-en keresztül elérhetővé váltak számunkra az Eximbank exporthitelei is, igen kedvező, 1,5 százalékos kamattal. Ezek persze devizahitelek, de ez nálunk nyilván nem jelent gondot, hiszen bevételünk is euróban keletkezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.