Néhány hónap múlva – 2014 szeptemberében – lejár az utolsó határidő a GKI-kártya (Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány) megszerzésére a hivatásos gépjárművezetők számára. Alapképzésre ma már minden kezdő sofőrnek mennie kell, ahol az elméleti vizsga gyakorlati vezetéssel párosul. Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint ezer sofőrt érint ez a változás.
– A FUVOSZ szervezetének feladata elősegíteni a vállalkozások mindennapi működésével kapcsolatos problémák megoldását. Ezért a Nemzeti Közlekedési Hatóság megbízásából felkészítő tanfolyamokat indítunk Szolnokon – tájékoztatott a fuvarozók szakmai érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezetének megyei ügyvezetője, Juhász József. – A hivatásos gépkocsivezetők számára előírt kötelező szakmai vizsgával kapcsolatos kötelezettségekről fontos tudni, hogy a járművezetők számára kötelező, amikor állást vállalnak, illetve ötévenként meg kell újítani. Az ide vonatkozó kormányrendelet sorolja fel a tehergépjárművel, illetve autóbusszal végzett közúti közlekedési szolgáltatás keretében a jármű vezetéséhez szükséges hatályos képesítéseket. Ennek értelmében minden járművezetőnek, aki munkavégzése során 3,5 tonna össztömeget meghaladó teherautót vagy autóbuszt vezet, GKI-kártyával kell rendelkeznie. Juhász József hozzátette, hogy eddig mintegy ötszázan szerezték meg segítségükkel az új képesítést.