Két és fél héttel húsvét előtt még kicsi a kereslet a bárányok iránt. A felvásárlók kivárnak, a termelők pedig egyre türelmetlenebbek.
A diósberényi Czigler Károly elmondta, az enyhe tél miatt sok takarmányuk megmaradt, aminek nagyon örülnek. Dús és magas a fű is, így a juhokat korán ki lehetett engedni a legelőre. Egyelőre nyomottnak ítélik a felvásárlási árakat, de bíznak benne, hogy ez a húsvét előtti utolsó tíz napban változni fog. Sok kis bárány született az akoljukban idén, iker, sőt hármasiker ellés is volt, több alkalommal is. Alapanyag tehát van, már csak az árakban kellene megállapodni.
Elsősorban az olaszok érdeklődnek a magyar bárányok iránt, náluk nagy hagyománya van ünnepek idején ennek a húsnak. A törökök megszigorították a beszállítást, az engedélyezés hosszadalmasabb lett, emiatt ez a piac visszaesett, mondta Keller Ferenc felvásárló. Ugyanakkor az elgondolkodtató, hogy bárányok helyett a törökök anyajuhokat vásárolnak, nem ritkán a hatvanezer forintot is megadják darabjáért. Ezzel a hazai juhászat, pontosabban annak a jövője kerül veszélybe. Keller Ferenc szerint, ha erősödik a forint, az nem jó a termelőknek értékesítés idején, mert gyenge forintnál egy euróra több forint jut.
Az sem mindegy, korán vagy későn van húsvét, ha korán van, akkor a nagyobb bárányokat, ha későbbre esik, akkor a kissebekre van kereslet a piacon. Mindig arra, amiből a kevesebb van.
A telejbárány darabjáért átlagosan 15-17 ezer forintot fizetnek jelenleg. Ez a termelőknek az alacsonyabb árkategóriát jelenti, ugyanakkor a hazai vágóhidaknak magas ez az összeg is. Az üzletekben egy kiló báránycomb és karaj kilójáért 2200-3200 forint közötti árat is elkérnek. Az eladók szerint, kicsi rájuk a kereslet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.