BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vállalkozói lét alapeszközévé vált a népszerű plasztiklap

Több mint 13 500 befogadott igénylés, 10 500 létrejött ügylet, 64 milliárd forintot meghaladó összegű kihelyezett hitel – ezek a számok tükrözik a 2002-ben országosan indított Széchenyi Kártya Program Baranya megyei vállalkozások körében aratott sikerét.

A KAVOSZ Zrt. által irányított, 11 hazai hitelintézetnél igénybe vehető kedvezményes hitellehetőség részben az állami kamattámogatás révén lett napjaink legsikeresebb vállalkozói finanszírozási megoldása. A jegybanki alapkamat jelentős csökkenése és az állam által nyújtott támogatások következtében minden eddiginél alacsonyabb kamatokkal érhetők el a vállalkozások számára a program keretein belül igényelhető hitelkonstrukciók.

Mára a Széchenyi Kártya Program keretein belül kihelyezett hitelek összege országosan elérte az 1280 milliárd forintot mintegy 200 ezer létrejött hitelügylet eredményeként. A máig legnépszerűbb konstrukció a Széchenyi Kártya „klasszik”, a szabadon felhasználható folyószámlahitel a már legalább egy éve működő mikro-, kis- és középvállalkozások átmeneti pénzügyi gondjainak megoldására szolgál. Az igénylők 3 hét alatt akár 25 millió forinthoz juthatnak a gyors és egyszerűsített hitelbírálatot követően. A Széchenyi Forgóeszközhitel kifejezetten forgóeszközök finanszírozására szolgál, szintén 25 millió forintig, akár 3 éves futamidővel vehető igénybe. A Kormány 2013. május 1-jétől évi 5 százalékpont kamattámogatást biztosít a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel hitelszerződések teljes összegéhez, az adott ügylet futamidejének első három évére. A Széchenyi Beruházási Hitel az MNB Növekedési Hitelprogramja mellett az egyik legkedvezőbb kondíciójú forrás a piacon. Még olcsóbb lett az Agrár Széchenyi Kártya is, amelyhez a Vidékfejlesztési Minisztérium 4% kamattámogatást nyújt. A hitelkonstrukciót a mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával, erdő-, vad- és halgazdálkodással foglalkozó mezőgazdasági őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók, illetve társas vállalkozásként működő kkv-k vehetik igénybe.

A Széchenyi Kártya Program hitelei a KAVOSZ Zrt., a területi kereskedelmi és iparkamarák és a VOSZ irodáiban igényelhetők országszerte közel 300 helyen, ahol az ügyfelek teljes körű információt kapnak az igénylés feltételeiről és a benyújtandó dokumentumokról.

Kiemelt figyelmet érdemelnek a kkv-k

– Már van olyan hitellehetőség a Széchenyi Kártya Program keretében, amelynek nem éri el a nettó 2,2%-ot az éves kamata – jelentette be a Pécsi Kereskedelmi Központban tartott tájékoztató fórumon Szép Zoltán, a KAVOSZ fejlesztési igazgatója. – Azok a mikro, kis- és közepes vállalkozások, amelyek a gazdasági válság után éltek a Széchenyi Kártya nyújtotta lehetőséggel, nem szüntettek meg munkahelyeket, talpon tudtak maradni.

– A kis- és középvállalkozások fejlettségi szintje és stabilitása határozza meg az ország gazdaságát, ezért nagyon fontos a kkv-k támogatása, akár a Széchenyi Kártya Program által. Kulcskérdés a források megnyitása és összehangolása – mondta dr. Kéri István, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azokról a reformokról szólt, amelyek a kkv-szektor hatékonyságára, termelékenységére is pozitív hatással lesznek. Fontos az EU-s források ésszerűbb felhasználása a kutatás-fejlesztésre és innovációra.

– A kis- és középvállalkozások fejlettségi szintje és stabilitása határozza meg az ország gazdaságát, ezért nagyon fontos a kkv-k támogatása, akár a Széchenyi Kártya Program által. Kulcskérdés a források megnyitása és összehangolása – mondta dr. Kéri István, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azokról a reformokról szólt, amelyek a kkv-szektor hatékonyságára, termelékenységére is pozitív hatással lesznek. Fontos az EU-s források ésszerűbb felhasználása a kutatás-fejlesztésre és innovációra.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.