BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A válságot csak a hírekből ismerik

A minőségi és precíz munka, a vásárlók megbecsülése, a határidők betartása, az adott szó becsülete tartja lendületben az Építő Simon Kft.-t a válság éveiben is. Eddig csaknem félezer családnak építettek új lakást Kecskeméten, a következő öt évben 150 új ingatlan elkészítését tervezik

Húsz év alatt 466 lakást épített fel a kecskeméti Építő Simon Kft. A cég vezetője, Simon József ma egy közel 30 tagú építőipari vállalkozást irányít. Az építőmérnök fiai, Bence és Gergely szintén a családi cégen belül dolgoznak, követve édesapjuk nyomdokait. Bár az elmúlt fél évszázadban tavaly épült a legkevesebb lakás Magyarországon, Simon József cégvezető azt mondja, ő csak a hírekből tudja, hogy válság van. A vállalkozás egy napot sem állt le azért, mert elfogyott volna a megrendelésük, tavaly 28 lakást adtak át, most egy 130 lakásos társasház építésébe fognak Kecskemét csöndes belvárosában, melyhez mélygarázsok is épülnek  majd. Hogy könnyen értékesíthetők-e a lakások? Simon József optimista, azt mondja, az ingatlanaikra eddig mindig volt kereslet. Kecskeméten sem rózsás a  piac, ahogy az országban sem.

Tavaly a megyeszékhelyen 213 új lakást vettek használatba a családok, miközben 121 építési engedélyt adtak ki a 110 ezres településen. Pedig a gazdaság pörög, a beköltözők száma évről évre nő. Egy-egy lakótömb megépítése nem kis összeg, de a saját tőke mellett a leendő vásárlók többsége előre finanszírozza – anyagi lehetőségei függvényében – a leendő otthonát, s így kedvezményt is kapnak, miután az Építő Simon Kft.-vel megállapodtak.

–  Ez egy olyan materiális és erkölcsi tőke, melyre az elmúlt évtizedekre tettünk szert, s ez adja a versenyképességünk alapját, felgyorsítja a munkálatokat – mondja a cégvezető. Banki hitelek nélkül építünk, úgy alakítjuk ki a leendő lakások belső elrendezését, ahogy azt a vevőink kérik. Az átadási időpontokat mindig betartjuk. Ha viták vannak a megrendelők és köztünk, akkor nem a bíróságra megyünk, hanem azt magunk között rugalmasan és gyorsan elsimítjuk. Én azt tartom – s ezt tanítottam a fiaimnak is –, hogy a hozzánk betérő vevő hatalmas áldás. Az építőiparban óriási körbetartozások alakultak ki, nagyon sokan tönkre is mentek, de szerencsére bennünket ez nem érintett. A vevő, aki hozzánk betér, megérzi azt, hogy mi is a szándékunk. Mi ugyanis családi vállalkozásként hosszú távon a piacon akarunk maradni. Talán ennek köszönhető az, hogy a lakások 95 százalékát a belvárosi irodánkból értékesítjük, miközben több jó nevű ingatlanforgalmazóval is kapcsolatban állunk. Hitelt csak akkor veszünk fel, ha egy nagyobb értékű építési telket vásárolunk. Ilyenekkel rendelkezünk, s ha azt kérdezi, hány évre látunk előre, akkor azt tudom válaszolni, 5–7 év múlva is minden bizonnyal lesz munkánk.

– A legkorszerűbb anyagokat építjük be az ingatlanokba. A XXI. század követelményeinek megfelelő lakásokat építünk – veszi át a szót Simon Gergely édesapjától, aki projektmenedzserként számos terület felelőse, így az értékesítés és engedélyezések mellett az energiatanúsítványok kiállítása hozzá is tartozik. Van olyan 84 négyzetméteres lakás, amely havi átalányban fizetett gázszámlája (fűtés, melegvíz-előállítás) nem több 6 ezer forintnál, 21–22 fokos állandó hőmérséklet mellett. Az eddigi legnagyobb projektünk egy 160 lakásos társasház volt 10 üzlettel, mely némelyik lakása olyan kevés légnemű energiahordozót fogyasztott, hogy a gázszolgáltató többször is vizsgálta a mérőket, vajon érintetlenek-e a plombák. Azok voltak, senki nem nyúlt hozzájuk.

– A válság előtt a vásárlók 10 százaléka fizetett készpénzzel, majd 2008 után a 90 százaléka. A hitelundor talán feloldódni látszik, mert a kamatok jelentősen csökkentek – elemzi a helyzetet Simon Bence, az ügyvezető másik építőmérnök fia, aki lakásértékesítéssel, informatikával foglalkozik. Sokan befektetésként vesznek lakást, de volt olyan nagyapa, aki a három unokájára gondolt, amikor bennünket megkeresett. Érdekes, hogy a város történelmének legnagyobb beruházása, a Mercedes-gyár felépülése nem hozott csak egy-két új vásárlót. Holott a kívülálló úgy gondolta volna, hogy az ingatlanpiac felvirágzik. Erre még várnunk kell, de mi folyamatosan építünk, ezért is a nevünk Építő Simon – mondta végül Simon Bence építőmérnök.

Az apa a családi vállalkozást 1994-ben indította el

Simon József a kora szerint nyugdíjasként pihenhetne, azonban dolgozik. Azt mondja, hogy őt építésre teremtette a sors, talán azért is van ez így, mert május 1-jén, a munka ünnepén látta meg a napvilágot. A családjában senki sem dolgozott az építőiparban, ő azonban építőmérnök lett, mert valami arra ösztökélte, hogy építenie kell. Nap mint nap ez hajtja, amikor dolgozni indul reggelente. 1978-ig Szolnokon dolgozott, de mivel ott nem, Kecskeméten viszont kapott lakást, várost váltott. Dolgozott a Bácsépszernél, majd a 80-as évek végén egy kisszövetkezetnél, 1994-ig egy társával épített ingatlanokat. Majd annak az évnek az őszén családi vállalkozást indított. Két fia, Gergely és Bence vele dolgozik, a legkisebb gyermeke, Lilla tájépítész lesz. Kecskeméten a Bihar, a Kazinczy, a Mátyási, a Szent Gellért, a Nyíri, a Vágó, a Horog és más utcákban készültek el a társasházaik két évtized alatt. Hamarosan elindulnak a Balaton utcai 130 lakásos beruházás munkálatai, melyek több évre lekötik a cég és az alvállalkozói kapacitásait.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.