Búcsúztató vonyítás

A farkasok vonyítással fejezik ki a falkatársakkal kapcsolatos szimpátiájuk fokát: akkor üvöltenek különösen intenzíven, amikor közeli társ vagy rangidős állat hagyja el a csoportot. Ezt figyelte meg a Friederike Range vezette kutatócsoport a bécsi állatorvosi egyetemen.

A búcsúzó vonyítással kapcsolatban végzett kísérletek azt mutatták, hogy a farkasok – legalábbis részben – ellenőrzést gyakorolnak ezen megnyilvánulás felett, és befolyásolni tudják az üvöltés intenzitását. Amikor a tudósok egyes állatokat vettek pórázra és elvezették a falkától, a vonyítás akkor volt különösen hangos, ha az „elrabolt” farkas alfaállat volt. Hasonlóan heves volt a reakció, ha egymással barátságban lévő egyedeket választottak szét. Ezt azt jelentheti, hogy bizonyos fokig a farkasok a hangjaikat rugalmas módon képesek használni.

Mégis úgy tűnik, hogy nem az érzelmi stressz befolyásolja a vonyítás intenzitását – a kutatók nem tudtak összefüggést kimutatni a kortizol stresszhormon megjelenése a farkasnyálban és az üvöltés intenzitása között. Range azt feltételezi, hogy egy olyan jelzésről van szó, amely képes célzott szimpátiát kifejezni, miszerint: jó farkas, gyere hamar vissza.