BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan új lendületet kaphat a Tisza-tó gazdasága

Határozottan körvonalazódnak a következő évek fejlesztései a térségben, hiszen kormányprogram is segíti immár a Tisza-tó fejlődését. A határozat felkarolja és kiemelten kezeli a Tisza-tó Nemzeti Program megvalósítását, célja a térség komplex fejlesztése, a hosszú távú térségfejlesztés feltételeinek megteremtése.

Ennek érdekében többek között biometán-termelő üzem létesítésének lehetőségeit vizsgálják a Tisza-tó térségében, amely a 2014–2020 között érkező uniós támogatásból valósulhatna meg abban az esetben, ha a termelt biometánt a későbbiekben hazánkban hasznosítanák. Emellett munkahelyteremtéssel egybekötött gazdaságfejlesztés támogatására ötszázmillió forintos, vízrendezés és vízgazdálkodással egybekötött tájgazdálkodási és vidékfejlesztési programok támogatására kétszázötvenmillió forintos, míg háztáji gazdálkodásra, illetve vidék- és gazdaságfejlesztési projektek előkészítéséhez háromszáz-háromszáz millió forintos keretösszeget biztosít a közeljövőben.

Mindezeknek köszönhetően a kis- és középvállalkozások számos lehetőséghez juthatnak a közeljövőben a Tisza-tó térségében. Az egyes programok által nyújtott lehetőségek a gazdaság fejlesztését, számos új munkahely teremtését teszik lehetővé a tározó körüli településeken működő cégek számára. Mindezekre igen nagy szükség van ezen a területen, hiszen évek óta az ország leghátrányosabb térségei közé tartozik a Tisza-tó és közvetlen térsége gazdasági szempontból.

A mostani program azonban új lendületet adhat, hiszen a fentieken túl kiemelt kormányzati célként jelölték meg a Közép-Tisza-völgyön átívelő fejlesztéseket, valamint a rizs és a köles termesztésének a Tisza-tó térségi termőtájon történő újjászervezését, illetve újjáindítását a következő évek során.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.