Ha sorra vesszük a fürdőszoba legfontosabb elemeit, számos lehetőség adódik, amivel növelhetjük a térérzetet és okosabban gazdálkodhatunk a rendelkezésre álló hellyel. Kezdjük a burkolattal. Először is javasolható, csak a legszükségesebb felületekre vásároljunk csempét, nem kell az egész helyiséget lefedni velük. Egyrészt manapság nem is divat, másrészt jelentősen spórolhatunk a költségeken. Kiegészítésül használjunk erre a célra kapható, vízálló festéket, ami azért is előnyös, mert a festett és burkolt felületek jól tagolják a kis tereket is. Praktikus megoldás a különféle falipanelek alkalmazása, melyek nagy előnye, hogy akár egy felfrissítő átalakítás során is egyben cserélhetők, és sokszor a fugázás is elhagyható, így a nagy felületek látványa tágítja a teret. Világos színekkel levegősebb hatást érünk el, és optikailag segítenek a fényes felületek is, többek között a nagyobb méretű tükrök mindig kedvezően befolyásolják az összképet.
A mosdó fölé érdemes nagy, akár keret nélküli tükröt szerelni, de izgalmas eredményt ad az egymással szemközti falon elhelyezett tükörpár is. Hasonlóan térnövelő hatásúak – bár kicsit drágábbak – az üvegpanel elválasztások, például kád és vécé vagy mosdó között.
Ami a szanitereket illeti az egyes termékcsaládokon belül – mosdóból és egyebekből –többnyire megtalálhatók a kisebb méretű modellek is. Örök dilemma a kád és a zuhanyzó kérdése. Ki az egyiket, ki a másikat szereti, de a gyerekes családoknál jellemzően a kád nyer. Mindenképpen a kisebb kád javasolt és semmiképpen sem sarokkád. Természetesen még nagyobb térrel gazdálkodhatunk, ha zuhanyzó mellett döntünk. A padlóba süllyesztett, divatos és látványos zuhanyzók sajnos a panellakásokban nem kivitelezhetők, mivel az aljzat nem ad lehetőséget a lefolyó kialakítására, így ezekben az esetekben a zuhanytálcás megoldás vagy a zuhanykabin jöhet szóba. Épített zuhanyfalakkal helyet spórolhatunk, ráadásul a költségük is jóval alacsonyabb, még akkor is, ha néhány üvegtéglával tesszük színesebbé a falat. Épített zuhany esetében inkább jellemző a négyzet alapú megoldás, zuhanykabinoknál a negyed-köríves is megoldható, ami további helyspórolást jelent.
A burkolat és a szaniterek optimális megválasztása mellett további lehetőségek is szóba jöhetnek, hogy szerényebb alapterületű fürdőszobánkat kényelmessé, komfortossá tegyük. Ilyen terekben előnyösebbek a lábon álló vagy falra erősített tárolók, de a nyitott polcok is segítenek a helyiséget szellősebbé tenni. Ne feledkezzünk meg a fények fontos szerepéről sem, a fürdőkben egyébként is alapkövetelmény a megfelelő világítás, minél világosabb van, annál jobb. Ahogy mondani szokás: inkább legyen két lámpával több, mint eggyel kevesebb, használjuk tehát őket bőséggel, ezen belül is mindenképpen jó megoldásnak tűnik a LED-ek alkalmazása, egyrészt a telepítésük eleve kevesebb helyet igényel, másrészt hosszú életűek és energiatakarékosak. Ahol igény és lehetőség van rá, a radiátorok kiválthatók padlófűtéssel, ez is egy lehet a helyspóroló alternatívák közül.
Végül említsük meg a fehér fogkrémet: kíméletesen tisztítja a porcelánt, a követ, és kifényesíthetjük vele a mosdó vagy a kád fémcsapjait.
Végül említsük meg a fehér fogkrémet: kíméletesen tisztítja a porcelánt, a követ, és kifényesíthetjük vele a mosdó vagy a kád fémcsapjait.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.