„Gyógyvíz, csend, pihenés az Alföld közepén” – ezzel a szlogennel várja tíz éve a berekfürdői Thermál Hotel Szivek a vendégeit. Széchenyi-terves pályázat segítségével épült meg a szálloda, melyet 2004-ben adtak át, és mindmáig az alapítók nevét viseli. Az Esztergomban élő Szivek házaspárnak annak idején megtetszett Berekfürdő nyugalma, csendessége, gyógyvize. Több alkalommal visszajártak a településre pihenni, aztán úgy döntöttek, építenek itt egy szállodát – idézi a kezdeteket Farkas Viktória marketingmenedzser, aki 2009 óta dolgozik itt, ez az első munkahelye.
A házaspárnak addig más jellegű, nem idegenforgalmi vállalkozásai voltak, így elég merész ötletnek tűnt, hogy tapasztalat nélkül szállodába fektessenek, de a szakembergárdát úgy állították össze, hogy segítségükre legyenek mindenben. A családi vállalkozásban működtetett szállodában folyamatosan igazodtak az igényekhez, így a nyitás óta medencéket, vendégházat építettek – sorolja Farkas Viktória, akitől megtudtuk, az elmúlt években több szakmai elismerést is kapott a szálloda. 2012-ben újra elnyerték és három évig birtokolhatják a „Jász-Nagykun-Szolnok megye Turisztikai Értéke” kitüntető címet. 2012 óta Hotelstars minősítéssel rendelkeznek, *** Superior szállodaként minősítették őket, ami azt jelenti, hogy a háromcsillagos elvárásokat teljesítik, és ezeket még néhány négycsillagos szolgáltatással is kiegészítik. Saját gyógyfürdővel, gyógyászattal rendelkeznek, ahol orvosi beutalóval a tb által támogatott kezeléseket lehet igénybe venni.
– Vendégeink számára a fürdő, a finn szauna és a kerti medencék díjtalanul használhatók. Wellnessrészlegünket napijegy ellenében külsős vendégek is igénybe vehetik. A bereki gyógyvíz kiválóan alkalmas mozgásszervi panaszok, izom és ízületi fájdalmak kezelésére, baleseti utókezelés során is alkalmazzák, de kiváló idegrendszeri, vérkeringési zavarokra és nőgyógyászati megbetegedésekre is. A gyógyvíz ivókúraként is fogyasztható, gyomorpanaszok kezelésére – sorolja a szakember.
Farkas Viktória arról is beszélt, hogy honnan érkezik hozzájuk a legtöbb vendég.
– Szerencsére egyre több a visszatérő vendégünk, elsősorban a környező országokból: Románia, Szlovákia, illetve egy svéd partnerünk évente több alkalommal hoz svéd vendégeket. A legnagyobb vendégkört a magyar vendégek teszik ki. Nyáron jellemzően családok érkeznek hozzánk, egyébként inkább a középkorosztály látogat ide. Jellemző a 2–3 napos tartózkodás, nyáron a hosszabb, öt-hat éjszakás csomagajánlatok a népszerűek. Igyekszünk családias légkört teremteni, a visszatérő vendégeinket már szinte névről ismerjük. Részükre törzsvendégprogramot alakítottunk ki – mondta a marketingmenedzser, aki arról is beszélt, hogy hány alkalmazottal tudják ezeket az igényeket kielégíteni. – Jelenleg tizenheten dolgoznak nálunk, a szezonban azonban többen, huszonkét-huszonöten. Tavaly augusztus óta új üzemeltetője van a szállodának. Bérlőként a pilisjászfalui székhelyű Grand Ászok Kft. üzemelteti.
A cégnek ráadásul nagy tervei vannak a jövőre vonatkozóan is.
– Az üzemeltető is folyamatosan figyeli az uniós pályázati lehetőségeket. Távlati céljaik között szerepel a bővítés. Szeretnék a wellnesslehetőségeket mind a benti, mind a kinti medencék esetében bővíteni. Pályázati eredmény függvényében két-ötszáz milliós beruházást szeretnének megvalósítani. A 2014-es évre, a korábbi évek adatait figyelembe véve, mintegy 160 millió forintos árbevételt célzott meg az üzemeltető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.