„Az Egyesült Királyság és Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatok nagyon alulfejlettek, azonban hatalmas potenciál rejlik bennük” – mondta el az új irodaszárny átadásán Jonathan Knott, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete. Hozzátette, hogy a megfelelő ösztönzéssel mindössze öt év alatt meg lehetne duplázni a magyar és a brit vállalatok közötti kereskedelmet, és a nagykövetség ennek érdekében több programot is indított.
Március végéig több tízezerrel bővült a Vodafone Magyarország ügyfélköre annak köszönhetően, hogy a társaság a múlt év végén nyert a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) mobilszolgáltatásra vonatkozó tenderén. A vállalat a következő két évben nyújthat mobilszolgáltatást több mint 640 hazai intézménynek. Többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt., az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), illetve az Országos Mentőszolgálat szerepelt az első szerződők között.
A Vodafone évente többtízmilliárd forintot költ fejlesztésre, amelynek nagy részét a hálózat modernizálására fordítják. A mobiltársaság az elmúlt két évben 165 bázisállomással bővítette a határ menti 1000 főnél nagyobb települések lefedettségét, az országban közel 500 ponton a sebességet is duplázta, illetve több mint 200 új bázisállomás felállításával a beltéri lefedettségét is tovább növelte.
A társaságnál komoly lehetőségeket látnak a gépek közötti kommunikációban (M2M – machine to machine), ezen a területen a cég számít világszinten az első számú szolgáltatónak. Itthon két nagy projektben is a Vodafone SIM kártyáit, illetve megoldását használják. Az elektronikus útdíjfizetési rendszerbe regisztrált fedélzeti egységek túlnyomó többségében találhatók meg, illetve az engedéllyel rendelkező, a NAV-al való online kapcsolatra alkalmas pénztárgéptípusok közül szinte valamennyiben.
Kétszázmilliárdnyi befektetés
A Vodafone 1999. november 30-án kezdte meg magyarországi működését. A társaság 15 év alatt közel 300 milliárd forint adót fizetett be különböző jogcímeken az államkasszába és több mint 212 milliárd forintos beruházást hajtott végre itthon. A vállalatnál jelenleg 1300-an dolgoznak. A Vodafone a világ egyik vezető mobilkommunikációs szolgáltatójaként öt kontinens 30 országában van jelen és további 50 partnerhálózattal rendelkezik, több mint 409 millió ügyfélnek szolgáltat szerte a világon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.