Bács-Kiskun A külföldi gépjárműgyártás húzza a gazdaságot – a belföldre termelő cégek árbevétele visszaesett
Bács-Kiskun megye ipari termelési értéke 2013-ban megközelítette az 1457 milliárd forintot, összehasonlító áron 1,4-szerese az egy évvel korábbinak. Országosan mindössze 1 százalékkal emelkedett a termelés volumene, a megyék több mint felében csökkentek a teljesítmények. Az ország ipari termelésének 6 százalékát adta Bács-Kiskun megye, a 2,8 millió forint egy lakosra jutó termelési érték 17 százalékkal magasabb az országos átlagnál.
A legalább 50 főt foglalkoztató megyei ipari vállalkozások 1229 milliárd forint termelési értéke összehasonlító áron csaknem másfélszerese a korábbinak. Országosan nem egészen 2 százalékkal emelkedett a termelés volumene. A megye iparának kimagasló bővülése továbbra is a járműipar jelentős – több mint kétszeres – felfutásának köszönhető, amely ágazatcsoport 2013-ban már az ipari termelés 55 százalékát adta. A járműipar mellett továbbra is kiemelkedő jelentőségű az élelmiszeripar, mely az ipari termelési érték 24 százalékát állította elő, de csak 9 százalékkal növelte a termelés volumenét. Az értékesítés nettó árbevétele a termeléshez hasonló mértékben, közel másfélszeresére emelkedett. Az 1228 milliárd forint 82 százaléka külföldi eladásokból származott, amely arány 16 százalékponttal magasabb az országos átlagnál. A megye iparának átlagon felüli exportorientáltsága azonban nem minden területen mutatkozott meg: a megyei székhelyű textil- és bőripari, valamint fa-, papír- és nyomdaipari vállalkozások pl. az országos átlagnál jóval kisebb arányban értékesítettek külföldi piacokra. Az ipari termelés közel nyolctizedét adó járműgyártás és élelmiszeripar esetében viszont az exporteladások aránya magasabb, mint az ország egészében.
A megyei székhelyű ipari vállalkozások megfigyelt körének belföldi és exportértékesítésének alakulásában igen számottevő a különbség. Míg a külföldi eladásokból származó árbevétel volumene csaknem 1,7-szerese a korábbinak, addig a belföldi piacokon történt eladásokból összességében néhány százalékkal csökkent az árbevétel. A belföldi értékesítés a gumi-, műanyag- és építőanyag-ipar, valamint a kohászat és fémfeldolgozás területén is egytizedet meghaladóan visszaesett. A legnagyobb mértékű árbevétel-kiesést viszont az egyéb feldolgozóipari vállalkozások szenvedték el, belföldi eladásaik volumene a 2012. évi egyharmadát sem érte el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.