A Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja tavaly indította el a kreatív ipar fejlesztését célzó „Önindító” munkaerő-piaci programot, melyet a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával, a Kulturális Innovációs Kompetencia Központ Egyesülettel, a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi NKft.-vel és a Baranya Megyei Vállalkozói Központtal együttműködve valósított meg.
Baranya megye – és különösen Pécs – egyik legfőbb értéke az itt jelen lévő és folyamatosan fejlődő kreatív ipar, amelyet foglalkoztatáspolitikai szempontból is érdemes támogatni. Ez az oka annak, hogy a Munkaügyi Központ olyan munkaerő-piaci programot indított, amellyel a kreatív ipar szereplőinek szeretett volna segíteni. A program kapcsolódik a korábban elnyert „Európa Kulturális Fővárosa” címnek köszönhetően megvalósult fejlesztésekhez, ugyanakkor komoly lehetőségeket kínál azoknak a tehetséges fiataloknak, akik a Pécsi Tudományegyetemen szereztek diplomát, és ebben a térségben képzelik el a jövőjüket.
Az „Önindító” programmal a Munkaügyi Központ elsősorban azoknak a kreatív szakembereknek adott támogatást az önálló vállalkozói lét megalapozásához, akik az elmélet, az ötletek szintjén már megfogalmazták, mihez szeretnének kezdeni, mivel szeretnének foglalkozni. A résztvevők gazdasági, vállalkozói ismereteket szerezhettek, és mentori támogatást kaptak, melynek eredményeként elkészíthették saját üzleti, illetve projekttervüket. Ezt követően hat hónapon át, biztonságos gazdasági és szakmai támogató közegben, legális keretek között – de különösebb kockázat nélkül – próbálhatták ki vállalkozásukat, hogy megalapozott döntést hozhassanak a folytatásról.
Janovics László, a Munkaügyi Központ igazgatója elmondta, bízik abban, hogy a programnak köszönhetően elindult kreatív vállalkozások hosszú távon is életképesek lesznek, és a térség gazdasági fejlődését fogják szolgálni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.