Az alacsony jövedelműeknek óriási teher a közüzemi számlák, különösen a fűtés költségeinek kifizetése. A Habitat for Humanity Magyarország, önkéntesekkel évről-évre hőszigetelési munkákat végez rászoruló családoknál. A lakhatási szegénység enyhítésén dolgozó civilszervezet éves jelentése szerint a közüzemi költségek kifizetése egyre nagyobb terhet jelent a családoknak.
A legalacsonyabb jövedelműek bevételük felét költik el rezsire, miközben minden harmadik család arról számol be, hogy nem tudja megfelelően kifűteni a lakását. A szervezet 2014-es programjára tavaly ősszel lehetett jelentkezni, és a közelmúltban indult a Saint-Gobain csoport alapítványa, a Saint-Gobain Initiative Foundation támogatásával. A jelentkezőknél a szervezet szakértői felújítási tervet, költségbecslést készítettek, majd kiválasztották azt az öt, Vácon és környékén élő családot, akiknél idén megkezdődhet a szigetelés. A felújítás költségei igen kedvezőek, hiszen azt az önkéntesek munkája fedezi, a fennmaradó kiadásokat pedig a családok 5 év alatt alacsony részletekben fizetik meg. Ez már nem jelent majd nagy terhet, mivel a caládok fűtésköltségei – a hőszigetelés korszerűsítése nyomán – időközben jelentősen csökkenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.