KERESKEDŐHÁZ Segítenek fölkészülni a különböző cégeknek a külpiacokra lépésre, akár a Föld egzotikus területeire is
Egerben is bemutatkozott a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH). A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában tartott rendezvényen Szárszó Tibor, az állami cég ágazatvezetője kifejtette: ma nagyrészt a nagyvállalatok folytatnak exporttevékenységet. Jó volna, ha a kis- és középvállalkozások a jelenlegi 20-ról 25–30 százalékkal részesednének a kivitelből, s exportjuk nemcsak az Unióba, hanem azon kívüli országokba is irányulna. Az MNKH ebben igyekszik segíteni információkkal és kapcsolataival, nyolc képviseletével. Utóbbiak száma a közeljövőben 11-gyel bővül Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában. Az EXIMBANK pedig mindehhez pénzzel tud hozzájárulni.
Szárszó Tibor elmondta, nemcsak a már ismert termékek lehetnek piacképesek külföldön, hanem komplex csomagokat is szeretnének értékesíteni, például állattenyésztésben. Az MNKH elsősorban mezőgazdasági, élelmiszer-ipari, vegyipari, gépipari, IT, környezetipari, egészségipari és építőipari cégeket tud segíteni.
Bíró András, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar–Török Tagozatának titkára elmondta: a hozzájuk hasonló tagozatokhoz való csatlakozás a kamarai tagok számára ingyenes, hamarosan a német együttműködés is elindul. Fórumokat, konferenciákat és delegációkat szerveznek, segítenek a partnerközvetítésben. Országtanulmányokat, exportkalauzt és adatbázist készítenek. A törökökkel jó a kapcsolat, idén is érkezik három nagy török küldöttség és ők is szerveznek ki utat. Ambiciózus országról van szó, amely főleg keleti tartományaiba várja a befektetőket, ám ott infrastrukturális hiányosságokkal kell szembenézni, igaz, a cégek sok kedvezményre számíthatnak. Viszont az építkezések jó lehetőséget biztosíthatnak a magyaroknak is.
Holbok Sándor, a kamara legújabb, Magyar–Mongol Tagozatának elnöke kifejtette: Magyarország akkor vonult ki a távol-keleti országból, amikor a világ fölfedezte őket. Mongólia a most megtalált ásványkincseknek (fémek, szénvagyon) köszönhetően ugrásszerű fejlődés előtt áll. A kezdődő építkezések (út- és vasútépítés, Ulánbátorban a nomádok letelepítése) meglódítják az építőipart. Főleg mezőgazdasági, vízipari, építőipari, ingatlanfejlesztő, mér-
nöki tevékenységet végző, illetve tanácsadó cégek találhatnak új piacot maguknak. Szeptemberben mongóliai kiutazást is tervez a tagozat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.