BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pályázatok fele nyert

Heves megye csak a tizenötödik hazánkban az egyes megyék közti pályázati rangsorban, de a nagyobb munkahelyteremtő projektekből nem maradt ki

Az elmúlt években minden második benyújtott európai uniós pályázat nyert Heves megyében – derül ki az erről összeállított statisztikákból. A 2007–2013-as pályázati forrásokra nem volt túl élénk a kereslet nálunk, hiszen a pályázatok benyújtásában, elnyerésében, lehívásában is csak a 15. legaktívabb volt.

A szűkebb hazánkban megvalósítandó 4700 pályázat körül 2400 nyert, az irányító hatóságok az igényelt 401,785 milliárd forintból 206 milliárd támogatást hagytak jóvá. Szerződés 2264 esetben jött létre, ezek 194,74 milliárd forintról szólnak, ám kifizetés kétszázzal kevesebbnél történt. Eddig az állam, illetve az Unió 130,55 milliárd forintot utalt a nyerteseknek. A legaktívabb és legsikeresebb pályázók a budapestiek voltak, 6645 pályázattal 2129 milliárd forintot nyertek el. Darabszámban Borsod-­Abaúj-Zemplén a második, összesen 5425 pályázattal, de ők csak a negyedik legtöbbet, 489 milliárd forintot nyerték. Hajdú-Bihar megyéből 4545 projekt megvalósítására 565 milliárd forintot hagytak jóvá az ítészek.

Heves megyében a legnépszerűbb operatív program a gazdaságfejlesztési volt, a valamivel több mint ezer nyertes pályázat között együttesen 38,84 milliárd forintot osztottak szét. Eddig 911 nyertes 24,7 milliárd forintjához jutott hozzá. A Társadalmi Megújulás Operatív Programban az 572 nyertesnek összességében 23,32 milliárdot ítéltek meg, kifizetés 491 esetben történt, 14,65 milliárd értékben. A regionális forrásokból félezer nyertes pályázatra 72,88 milliárd forint jutott a megyébe, ebből 54 milliárdot meg is kapott 423 pályázó. A Környezet és Energia Operatív Programban 186 nyertes közül 153 kapott már pénzt, a megítélt 43,4 milliárdnak a felét. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programban 73 nyertes közül 62-nek utalt az állam, 20 milliárd forintból 11,4 milliárdot. Közlekedésfejlesztésre kevesebb mint hétmilliárd jutott Hevesben 11 pályázatra. Kifizetés öt projektnél volt, 3,62 milliárd forint. A pénzlehívásban az Államreform Operatív Program tarthatna legelőrébb, hiszen 18 nyertesből 17 látott már pénzt. A kapott 274 millió forint viszont csak alig több mint fele a megítélt összegnek.

Az Index.hu cikke szerint az elmúlt hét évben 83 milliárd forinton osztozott az az ezer vállalkozás, amely a legnagyobb munkahelyteremtő beruházásokat vállalta. A kimutatások szerint volt, ahol 30–50 milliónyi támogatásért vettek fel valakit pár évre, máshol pár százezerért is vállaltak több száz új munkavállalót. A 83 milliárd forint 53 ezer új munkahelyre volt elég, ennyi munkavállaló foglalkoztatását vállalta a pályázó egy ideig. Arról nincs információ, e munkahelyek megvannak-e még. Egy új munkahely tehát 1,5 millió forintjába került az Uniónak.

Heves megye ezen a téren meglepően jól áll, hiszen a legnagyobb munkahelyteremtő beruházások 3148 állást hoztak létre 6,85 milliárd forintból. Egy új munkahelyre 2,175 millió forint jutott, ami nagy összeg. Megyénk a munkahelyek számában 6., az elnyert támogatás összegével országosan 3. Az egy főre jutó támogatás összegében negyedikek vagyunk. Ez a top ezres körre vonatkozik, ahol Tolna és Nógrád is alulreprezentált lehetett, hiszen a két megyében 870, illetve 850 munkahely jött létre a legjobban támogatott fejlesztések révén.

Csongrádban drága volt új munkahelyet létrehozni

A legtöbb munkahely-teremtési pénz Csongrád megyébe jutott, ahol a 9,3 milliárd forintnak köszönhetően legalább háromezer támogatott állás jöhetett létre, darabja 3,1 millió forintért. Ezzel egyébként itt volt a legnagyobb az egy munkahelyre jutó beruházási érték. A legolcsóbban Budapesten, illetve Pest megyében lehetett állást létrehozni, 660, illetve 833 ezer forint jutott egy emberre (4748-an és 3629-en jutottak álláshoz), de meglepetésre Békésben is olcsó, de emberi erőforrás-igényes beruházások valósultak meg, hiszen ott 874 ezer forint jutott egyetlen új munkahelyre. Legalábbis azoknál a beruházásoknál, amelyek a top ezerbe tartoztak.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.