Döntés A kormány határozott a 2014–2020 között a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz tartozó megyei önkormányzatok és a megyei jogú városok önkormányzatai tervezési jogkörébe utalt források megoszlásáról. A Heves megyének végül megítélt 45,715 milliárd forint jóval több, mint amiről tavaly decemberben szó volt: akkor 41,5 milliárdot szántak ide. Az ugrás annak köszönhető, hogy Eger pénzéhez négymilliárdot hozzácsaptak.
A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a megyei önkormányzatok 450 milliárd forint fölött rendelkeznek, Hevesnek 19,951 milliárd jut. Megyénknél kevesebbet Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Vas és Zala kap.
A megyei jogú városok közül Eger 10,442 milliárd forintot kap a hét évre, ami a többiekénél kevesebb, a megyeszékhelyek közül csak Salgótarjánnak és Szekszárdnak jutott alacsonyabb összeg, a megyei jogú városok közül Dunaújvárosnak és Nagykanizsának. Az egy főre jutó támogatásban viszont Eger a 13. helyen áll a megyei jogú városok között. A legnagyobb települések összesen 364,61 milliárdot kapnak, a pénz szétosztásánál a városok iparűzési adóerő képessége, s a lakosságszám szerinti súlyozás fő szempont volt.
A várostérségi fejlesztési forrásokból Heves megye kicsit jobban jött ki, hiszen a maga 15,322 milliárdjával hét megyét is megelőz. A 18 megye 298,08 milliárd forinton osztozik. A Heves megyei járásoknak járó TOP-os pénzek 2014–2020 között: Bélapátfalva 1,044 milliárd, Eger 1,434 milliárd, Füzesabony 2,27 milliárd, Gyöngyös 3,995 milliárd, Hatvan 2,963 milliárd, Heves 2,243 milliárd, Pétervására 1,615 milliárd forint. Decemberhez képest Bélapátfalvától 150 millió forintot Egerhez csoportosították át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.