Egészségipari high-tech vállalkozásokat ismert el a Budapest Márka Díjjal a Fővárosi Közgyűlés. A díjazott cégek között van, amelyik évtizedes, évszázados előzményekre tekint vissza. Ilyen a 77 Elektronika Kft., amely négytagú családi vállalkozásként indult, de ma már több mint négyszáz embert foglalkoztat. Éves árbevétele az induláskor hatszázezer forint volt, idén előreláthatólag meghaladja a tizennégy milliárdot. A száz százalékban magyar tulajdonú cég több mint 25 éve fejleszt és gyárt világszínvonalú diagnosztikai eszközöket.
Szintén komoly múlttal rendelkezik a Medicor Elektronika Zrt. A Medicorból kivált, félmillió euró jegyzett tőkéjű, több millió euró árbevételű, szintén száz százalékban magyar vállalkozás kiemelkedő eredményeket ért el az újszülött-gyógyászat területén. Kiemelkedő szerepet tölt be az inkubátorok, infúziós pumpák, csecsemő-mérlegek és egyéb eszközök fejlesztésében, gyártásában, amelyeket az egész világon értékesít.
Az ugyancsak díjazott Mediso Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft.1990-ben alakult. A cég a nukleáris medicinán alapuló diagnosztikai és kutatási célú készülékek fejlesztésével és kivitelezésével foglalkozik. Képalkotó rendszereiket több mint kilencven országban, száz kutatóközpontban és ezer kórházban használják.
Molekuláris diagnosztikával foglalkozó cégként indult, de mára egy komplex egészségügyi információ szolgáltató vállalkozássá nőtte ki magát a negyedik díjazott, a 2003-ban alapított KPS Diagnosztika. A géndiagnosztikai vizsgálat, valamint az eredmény értelmezése mellett az egykori start up napjainkban a teljes betegtámogatást, patient assistance-t is felvállalja. A legfiatalabb kitüntetett, a Fermentia Kft. mikrobiológiai termékeket gyárt, valamint korszerű ipari biotechnológiai folyamatok fejlesztésével foglalkozik.
Medtech kkv-k az élmezőnyben
A 2010-es kormányprogram kitörési pontként említi az élettudományt, a hazai orvosi műszergyártást, a molekuláris diagnosztikát, valamint a biotechnológiát. A magyar kis- és középvállalati szektorban az orvosi műszergyártás (medtech) a legversenyképesebb ágazatok egyike, nem véletlenül kapott öt cég is Budapest Díjat. A hazai medtech vállalatok alapvetően exportorientáltak, termékeik mintegy 85 százalékát – amelyek között számos innovációs díjjal elismert is található – a külpiacokon értékesítik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.