BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb lakás készült, de több építését tervezik Heves megyében

KSH Feleannyi lakás, kevesebb mint 1700 épült az idei év első három hónapjában országszerte, mint egy évvel korábban – közölte a KSH. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 1654 volt, ez 20 százalékos növekedést jelent a 2013. január–márciusi adatokhoz képest. Az újlakás-építésen belül emelkedett a vállalkozások által épített és az értékesítésre szánt otthonok aránya. Növekedett a többszintes, többlakásos épületek és a kisebb alapterületű lakások hányada.

A használatba vételi engedélyt kapott lakások száma továbbra is rendkívül alacsony, a válságot megelőző 2008. év első negyedévi teljesítménye alig harmadának felel meg. A kiadott építési engedélyek száma szintén kimozdult a holtpontról, de ez is csak a 2008 első negyedévi szint 18 százalékát teszi ki.

Heves megyében az idei első három hónapban csupán 13 lakás kapott használatba vételi engedélyt, amely még a tavalyi, igen kevés 16-tól is kevesebb. A megyében az első negyedévben 37 lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, amely már kedvező tendenciát mutat, hiszen a tavalyi esztendő hasonló időszakában csak 22-t állítottak ki. Az építési engedélyt kapott lakóépületek száma a tavalyi 17-ről 22-re emelkedett, ezek alapterülete pedig 2800-ról 5800 négyzetméterre nőtt. A nem lakóépületek esetében is nőtt az építési kedv, 33 helyett idén már 39 kapott engedélyt. A felhúzni kívánt ingatlanok alapterülete 11,4 ezerről 11,9 ezer négyzetméterre gyarapodott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.