biológia Tulajdonképpen furcsa, hogy a halak a szárazföldön nem kapnak levegőt. Ennek meglepő oka van. Igaz, nem tüdejük van, mint az embernek, hanem kopoltyújuk. Viszont „a kopoltyún keresztül igenis képesek oxigént felvenni a levegőből, vészhelyzetben egyes halak meg is teszik” – mondja Jörn Geßner, a Leibniz Édesvíz-ökológiai és Belvízi Halászati Kutatóintézet (IGB, Németország) munkatársa. Elvben ez még igazán hatékony is lehetne a halak számára, hiszen a levegőben jóval nagyobb az oxigéntartalom, mint a vízben. Akkor mégis miért nem cselekszenek ennek megfelelően a halak?
Ez azzal áll összefüggésben, hogy a halak a vízben a kopoltyújukkal nemcsak oxigént vesznek fel, hanem anyagcsere-végtermékeket – mint a szén-dioxid vagy a nitrogéntartalmú ammónia – is kibocsátanak. Így a halak egyetlen szippantással be- és kilélegeznek, felfrissítik a vérüket és egyidejűleg megtisztulnak a salakanyagoktól.
A száraz levegőn ezzel szemben a vízben oldódó ammónia csak nagyon korlátozottan tudná elhagyni a halak testét. Annyira korlátozottan, hogy az anyag megmérgezné a szervezetüket. De odáig legtöbbször el sem jutnak, mert a kopoltyúlemezkék leheletvékony membránjai olyan gyorsan kiszáradnak a levegőn, hogy hirtelen lecsökken az oxigén és a szén-dioxid gázcseréje. A hal megfullad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.