– Több mint tíz esztendeje, 2003-tól működik a cég, mely a csempeboltot üzemelteti. Eleinte még a Mártírok útján voltunk egy bérelt épületben, hat éve költöztünk át saját tulajdonú üzletünkbe – tájékoztatott a kezdetekről Huszár Imre tulajdonos. – Elsődlegesen csempe-, járólap- és szaniterforgalmazással foglalkozunk. Hat éve importálunk Kínából zuhanykabinokat, illetve hat esztendeje van saját importunk Olaszországból és Spanyolországból is. Ennyi idő alatt gyakorlatilag kiépítettünk egy országos hálózatot, amely sok viszonteladó partnert lát el. Elsősorban a saját márkás zuhanykabinokat értékesítjük az országban, emellett azonban tavaly ősszel egy európai gyártóval, egy szlovák céggel is felvettük a kapcsolatot, melynek kizárólagos forgalmazói lettünk.
Napjainkban egyre többrétűvé válnak a távol-keleti gazdasági kapcsolatok, ám hat évvel ezelőtt, amikor Huszár Imre ebben meglátta a lehetőséget, még igencsak szokatlannak számított.
– Azt tapasztaltam, hogy az általunk akkor már forgalmazott kínai zuhanykabinok keresettek, s volt egy hongkongi kapcsolatom, aki segített elindulni – mondta el a cég tulajdonosa. – Ezt követően kiutaztunk Kínába egy kiállításra, az ottani tárgyalásoknak köszönhetően pedig lendületet vett a magyarországi forgalmazás.
A kilenc állandó alkalmazottat foglalkoztató Mozaik Kerámia akkor sem érezte a válság jeleit, amikor az ingatlanpiac a legmélyebbre került Magyarországon. Sőt, sokkal inkább a fejlődés jellemezte a tevékenységüket, minden bizonnyal annak köszönhetően, hogy több lábon áll a cég. A kiskereskedelem mellett ugyanis nagykereskedelemmel és internetes kereskedelemmel is foglalkoznak. Az egyre inkább fellendülőben lévő internetes kereskedelem lehetőségeit kihasználva egyre népszerűbbé vált a honlapunk, s ma már a piacvezető három ilyen jellegű webáruház egyike.
– Ezt az értékesítési felületet szintén hat éve működtetjük. Hosszadalmas és komoly munka volt, természetesen sok-sok költséggel, mire ezt sikerült felépíteni. Az első öt év gyakorlatilag csak a befektetésről szólt, amely mostanra kezd megtérülni – hangsúlyozta Huszár Imre. – Ám egyre inkább látszik, hogy megérte, hiszen a jövő óriási lehetőségeket tartogat ezen a téren.
Természetesen az elért sikerek ellenére sem „ülnek babérjaikon” a cég vezetői, Huszár Imre tulajdonos és Borbíró Éva ügyvezető. Ahogy mondják, szeretnék tovább bővíteni a nagykereskedelmi hálózatukat, s azt tervezik, hogy ősszel ismét részt vesznek a kínai kiállításon.
– Lépésről lépésre haladunk, a lehetőségekhez mérten pontosan megtervezve a jövőt. Vigyázunk rá, hogy mindig csak annyit vállaljunk, amennyire valóban lehetőségünk van – emelte ki a cégvezető. – Természetesen mi is szeretnénk sokkal több emberrel, sokkal több áruval és sokkal több autóval dolgozni, de inkább a biztonságos fejlődésre törekszünk.
A Mozaik is az ország boltja lett
Derüljön ki, mely webáruházakat tartják a legjobbnak a vásárlók – ez volt a célja az Ország boltja versenynek, melyet tavaly júliusban indított el a hazánkban piacvezetőnek számító egyik árösszehasonlító weboldal. A megmérettetésen a hazai webáruházak mintegy fele, összesen 586 bolt indult el különböző kategóriákban. A szolnoki Mozaik Kerámia webáruháza az otthon, a kert és a barkács kategóriában szerepelt a versenyen, és megszerezte a legnépszerűbb webáruháznak járó díjat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.