BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vájárok helyett bányaművelőkre volna most főleg szükség

KÉPZÉS Az ágazatban érdekelt szakemberek szerint komplex oktatási anyagot, vizsgakövetelményeket kell összeállítani

A bányászat ágazati jövőképe és a hozzá kapcsolódó szakképzési kérdések voltak a központi témái annak a fórumnak, amelyet a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezett.

A rendezvényen részt vettek a térség legjelentősebb bányászati vállalakozásainak ügyvezetői, s a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetése. Heves megye bányászati szempontból jelentős térsége az országnak, hiszen itt több mint száz olyan vállalkozás működik, amelynek tevékenységében szerepel a bányászat. Főleg lignit, mészkő, kavics, homok, kréta és bentonit kitermelésével, felhasználásával foglalkoznak. A kamara honlapja beszámol arról: a szakemberek szerint nagy eredmény az, hogy a kormány perspektívát lát a bányászatban. Ugyanakkor jó volna szerintük tisztán látni, mit is vár el a kormányzat, mekkora és milyen irányú elmozdulást remél a különböző szektoroktól. Ez alapján kell megfogalmazni a foglalkoztatási igényeket, a leendő munkavállalóknak szánt jövőképet. Tisztázni kell azt is, hogy milyen technológiára dolgozzák ki a képzés szakmai és vizsgakövetelményeit. A helyi felelősök csak ezután tudnak állást foglalni abban, hogy hol jöjjenek létre szakképző és gyakorlati helyek.

A kamara fórumán a jelenlévők kifejtették: a mai technológia követelményeknek megfelelően nem vájárképzés indítása szükséges. Ehelyett egy sokkal komplexebb kompetenciákkal rendelkező bányaművelő szakképesítés követelményeit, programját kellene kialakítani, amely alapján később elindulhat a szakiskolai rendszerű képzés. A Nemzetgazdasági Minisztérium felé ezt az álláspontot képviseli majd a kamara. A fórumon felidézték azt is, hogy Hevesben kulcsfontosságú a bányászat. Kormányhatározat szól a recski „rézérc”, valamint „nemes- és színesfémérc” védnevű bányatelkek újrahasznosíthatóságának vizsgálatáról. Erről megvalósíthatósági tanulmányt is kellett készíteni, ami alapján kormány-előterjesztés szól majd, ami a bányatelkek újrahasznosításának lehetőségeit és feltételeit tartalmazza.

A Mátrai Erőmű kulcsszerepet játszik a hazai energiastratégiában a szén és a megújuló energiák terén. A cég a megye egyik legnagyobb munkaadója. Az erőművet kiszolgáló visontai és bükkábrányi bányák jelenlegi kitermelési kapacitását tekintve még hosszú évtizedekig – előreláthatólag 2060-ig – működhetnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.