BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntött a COOP - csatlakozik a Tej Terméktanácshoz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának döntése alapján a kereskedelmi lánc csatlakozik a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácshoz, a COOP a lépéstől a termelőkkel és feldolgozókkal való együttműködés további erősödését várja - tájékoztatott a társaság szerdán.

Közleményük szerint a COOP - tagságával összhangban - folytatja, illetve tovább erősíti a korábbiakban is működő gyakorlatát, és amikor csak lehet, Magyarországon előállított termékeket kínál a vásárlóknak.

A csatlakozástól a teljes egészében magyar tulajdoni háttérrel rendelkező kereskedelmi hálózat azt várja, hogy a hazai tejtermékek a korábbiaknál is nagyobb arányban jutnak el a fogyasztókhoz.

Ehhez azonban szükséges, hogy a tejfeldolgozók versenyképes árú termékeket megfelelő mennyiségben nyújtsanak esetleges hiányok esetén is - hangsúlyozta közleményében a társaság.

Az üzletlánc kiemelte, hogy több évtizedes működése során a COOP mindig is a hazai termelők és feldolgozók biztos, korrekt partnere volt, és a jövőben is a hazai áruk egyik legfontosabb értékesítője kíván maradni.

Hozzátették ugyanakkor azt is, hogy a COOP alapfeladata vásárlóinak kiszolgálása megfelelő mennyiségű, minőségű és versenyképes árú termékekkel. A termelés, a feldolgozás és a kereskedelem hosszú távú összhangjához a kereskedelemnek értenie kell a termelés ciklikusságát, a termelőknek és a feldolgozóknak pedig el kell fogadniuk a kereskedelem sajátosságait, és alkalmazkodniuk kell a vásárlói igényekhez - fogalmaz a társaság.

A COOP egyúttal rámutatott: üzleteiben a hazai tej és tejtermék aránya eddig is meghaladta a nyolcvan százalékot, az importra pedig csak kiegészítő beszerzési forrásként támaszkodtak a kereskedelmi hálózat tagjai.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.