BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyaralnak a légkondisok

A nyár hátra lévő forró napjain már aligha dől meg a hazai áram-felhasználási rekord, ugyanis csúcson van a nyaralási idény is: akik elutaztak, kikapcsolva hagyták a légkondit, akiknek pedig nem telik a vakációra, azok kisebb valószínűséggel élnek klímás lakásban. Éves összevetésben megállt a hazai áramfelhasználás hat éven át tartott csökkenése

Magyarország bruttó villamos energia felhasználása a mostani, kánikulai napokban mintegy 0,1 százalékkal magasabb az elmúlt év hasonló időszakának átlagához képest a Mavirtól kért tájékoztatás szerint. Mint a rendszerirányítótól megtudtuk, a legnagyobb nyári fogyasztás többnyire július közepe előtt jelentkezik, mert utána a nyári szabadságolások miatt már alacsonyabb a hazai felhasználás. A nyári terhelés/fogyasztás volumene ugyanis összefügg a légkondicionálás elterjedésével mind az otthonokban, irodaházakban, üzemekben.

Válaszában a Mavir nem von le következtetéseket a légkondik használatáról, de mivel feltehető, hogy nagy az átfedés azok között, akik nem engedhetik meg maguknak a nyári elutazást, illetve azok között, akik légkondicionálót sem vehetnek, durva közelítéssel kimondható, hogy azért nem lesz az idén már nyári áramrekord-döntés, mert a lakosság tehetősebb rétege kikapcsolta a légkondit és üdülni ment.

Másra viszont felhívta a figyelmet a társaság. Eszerint a villamosenergia-felhasználás trendje szorosan összefügg a hazai gazdasági ágazatok termelését érintő változásokkal. Így a 2008-ban kezdődött gazdasági válság is tükröződik a hazai áramigény alakulásában. 2013-ig folyamatos volt a fogyasztás kis mértékű csökkenése.

Az idén változhat a trend. Az év előzetes adatai alapján már stagnálás figyelhető meg a 2013-as bázisidőszakhoz képest az éves bruttó villamosenergia-felhasználásban. Igaz, a villamosenergia-fogyasztás rövid távú alakulása az időjáráson kívül érzékenyen reagál a munkarend-változásokra, munkanap áthelyezésekre is.

Ami a legfrissebb adatokat illeti: a 2014. július 17-én (csütörtökön) a villamos energia rendszer csúcsterhelése (a hitelesített mérések negyedórás átlagérték alapján) 5916 megawatt volt. Az idei év eddigi legnagyobb nyári csúcsterhelés július 7-re esett, és 5996 megawattot tett ki. A tavaly nyári rekord június 20-án volt, 6193 megawattal, míg az utóbbi évtized eddigi legmagasabb nyári csúcsterhelése 2007. július 20-án, ennek az értéke 6320 megawatt volt.

A téli és a nyári áramfelhasználás között a legkisebb eltérés a 2013-ban mutatkozott. A téli csúcs 6307 megawatt volt, a nyári 6193 megawatt, tehát a különbség mindössze 114 megawattot tett ki. Az előrejelzések alapján Magyarországon várhatóan még jó ideig a téli csúcs lesz a jellemző.

A tapasztalatok szerint amint eléri a napi átlaghőmérséklet a 24 fokot, minden további egy fok emelkedés 90-100 megawattos napi csúcsteljesítmény növekedést jelent. Az egy nap alatt elhasznált áram mennyisége 1500-2000 megawattórával (1,2-1-6 százalékkal) nő fokonként, ennyi 500-600 háztartás egy évnyi fogyasztása.

Szállítási pillanatkép

Péntek délután, a legnagyobb hőség idején a Mavir folyamatosan frissülő táblázatának egy délutáni időpontja szerint a rendszerterhelés 5675 megawatt volt, ezen belül hazai termelésből 3754 megawatt származott, az export-import szaldó pedig 1950 megawattot tett ki.

Magyarországról Horvátország és Szerbia felé áramlott a villamos energia. A behozatal kisebb mértékben Ausztria és Románia felől érkezett. Jelentős volt az ukrajnai behozatalunk és hatalmas a szlovákiai import. A fizikai áramlások nem azonosak a kereskedelmi mennyiségekkel.

Magyarországról Horvátország és Szerbia felé áramlott a villamos energia. A behozatal kisebb mértékben Ausztria és Románia felől érkezett. Jelentős volt az ukrajnai behozatalunk és hatalmas a szlovákiai import. A fizikai áramlások nem azonosak a kereskedelmi mennyiségekkel. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.