BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Év végére befejezhetik az Eurovelo szlovákiai szakaszát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Várhatóan év végre befejezik az EuroVelo 6-os kerékpárút szlovákiai szakaszát. Az ország egyetlen nemzetközi kerékpárútvonalán – amely Pozsonyt és Párkányt köti össze – nincs kiépítve a teljes szakasz, a hiányzó részeket Európai Uniós forrásokból 2014 végéig szeretnék pótolni

Míg a Pozsonyt és Komáromot összekötő kerékpárút már régóta járható, addig Komárom és Párkány közötti szakasz eléggé hiányos, sok helyen rosszak feltételek, ez azt jelenti, hogy a beton helyett kavicsos sztrádán lehet csak bringázni.

A Komárom – Karva közötti szlovákiai és magyarországi települések közös projektet dolgoztak ki, hogy befejezzék a kerékpárút utolsó, kiépítetlen szakaszát. Ez nagyjából 30 km-t érintő szakasz. A kerékpárút megerősítésével a munkát már elkezdték, ezt év végére szeretnék befejezni.

Így már jövő tavasszal az EuroVelo 6 teljes szlovákiai szakasza használható lesz. Az összesen 3652 km hosszú bicikliút Magyarországon áthaladó részén jelenleg a Rajka-Budapest szakaszán dolgoznak.

Az EuroVelo tervezett szakaszai:
I. szakasz: Donaueschingen–Passau (550 km),
II. szakasz: Passau–Bécs (320 km),
III.szakasz: Bécs–Budapest (330 km),
IV. szakasz: Budapest–Fekete-tenger (1670 km).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.