Mérsékelten derűlátók a vállalatvezetők
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA tavalyi évhez képest az üzleti élet meghatározó vállalatainak vezetői kevésbé optimistán vélekednek arról, hogy a következő tizenkét hónapban várható-e a világgazdasági helyzet javulása, ám cégük növekedési kilátásait illetően továbbra is bizakodóak – állapította meg a PwC 1300 vezérigazgatói interjú eredményét összefoglaló 18. Globális Vezérigazgató Felmérése.
A vezérigazgatók körében 2015-ben 44-ről 37 százalékra csökkent azok aránya, akik a világgazdaság növekedésében bíznak, viszont 2014-hez viszonyítva több mint kétszeresére, 17 százalékra nőtt azoké, akik a gazdaság csökkenésére számítanak. A maradék 44 százalék a gazdasági helyzet változatlanságára számít. A világgazdaság hanyatlására vonatkozó előrejelzések ellenére az igazgatók továbbra is derűlátóak saját cégük növekedésével kapcsolatban: idén 39 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy „nagyon bizakodó” az elkövetkező 12 hónapra vonatkozó bevétel-növekedési kilátásokat illetően. Ez szinte megegyezik a tavalyi, 36 százalékos aránnyal. – A globális interjúkkal párhuzamosan a hazai vezérigazgatók várakozásait is felmértük az elmúlt hónapokban. Annyi már látható az előzetes adatokból, hogy a magyar vezérigazgatók hangulatának alakulása a világtrendet követi; a globális növekedésbe vetett bizalom a hazai vezetők körében is csökken, míg a saját cégük bevételeire vonatkozó várakozások kicsivel ugyan, de optimistábbak – közölte Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója.
A vezérigazgatók körében továbbra is a túlszabályozás miatti aggályok a legerősebbek, 78 százalékos említési aránnyal. Ez hat százalékponttal magasabb a tavalyinál, egyúttal az évek során mért eddigi legmagasabb érték. A vezetők fele úgy tartja, hogy cége létszáma növekszik majd a következő egy évben, míg 21 százalékuk csökkenést vár erre az időszakra: ez az arány lényegében megegyezik az előző évi adatokkal. A megfelelő munkaerő kiválasztásánál a vezérigazgatók 81 százaléka a készségek sokrétűségét emelte ki keresett tulajdonságként.


