Vezéráldozatok műkincsfronton

Újraírhatják a nemzetközi műtárgypiac főszereplőinek listáját, miután megvált posztjától a világ két meghatározó aukciósházának a vezetője. Az első távozás már benne volt a levegőben: a Sotheby’s vezérigazgatója, William Ruprecht több mint egy év után engedett a fő tulajdonos, Dan Loeb nyomásának és lemondott. Utódját azóta sem találták még meg.

A Sotheby’s jó része befektetési társaságok kezében van, az aktivista befektetőként ismert Loeb pedig úgy követelte a részvényesi érték növelését és a költségek csökkentését, mint azt bármilyen cégnél megteszik a pénzemberek. A korábban a Yahoo-t felforgató Loeb legfeljebb annyiban volt tekintettel arra, hogy mégiscsak valami művészethez közeli dologban érdekelt, hogy a Sotheby’st egy alapos restaurálásra szoruló antik képhez hasonlította.

Az utóbbi évek felfutásában a Sotheby’s kétségtelenül lemaradt a rivális Christie’s mögött. Rendre az utóbbi húzta be a nagy rekordokat – legyen szó akár egyetlen árverés forgalmáról, akár egy egész évéről – , nála került kalapács alá a szenzációk többsége.

A Kering luxusipari csoportot birtokló, műgyűjtőként is közismert Francois Pinault kezében levő Christie’s háza tájáról nem lehetett hallani veszteségekről – igaz, szemben a New York-i tőzsdén jegyzett Sotheby’sszel, nem teszi közzé pénzügyi eredményeit (csak forgalmi adatokat közöl évente kétszer). Az idei első félévben 2,7 milliárd dollárnyi értékesítést lebonyolító ház újabb elképesztő rekordot ért el novemberben, amikor a New York-i kortárs aukción közel 853 millió dollárért adott el alig húsz műtárgyat – ezért is volt meglepetés, hogy decemberben a Christie’s vezérigazgatója, Steven Murphy bejelentette lemondását. Az utódot is azonnal bejelentették az addigi elnök, Patricia Barbizet személyében.

A 15 éve a Christie’snél levő Barbizet (az első nő, aki a világ valamelyik nagy aukciósházának operatív irányításáért felel) rögtön neki is látott az átszervezésnek. Az éves bevétel mintegy 40 százalékát hozó egyesült államokbeli részleg vezetője, Doug Woodham napok alatt megvált a cégtől – igaz, ő ugyanúgy nem tartozott a régi gárdához, mint ahogy Murphy sem, aki a kiadói és a zeneipar világából került a ház élére 2010-ben.

A személyi változások mögött sokan gyanítanak anyagi okokat is. Nehéz átlátni, mekkora haszon van a fényes eladási mutatók mögött: a sztárdarabokért folytatott versenyben mindkét ház használja a garanciavállalás eszközét (egy beadó akkor is megkap egy fix összeget, ha azt az aukción nem érik el). Erre már sokszor ráfizettek a rosszul kalkuláló árverezők, ám míg a Sotheby’s közzéteszi, mennyit költött garanciákra, a Christie’s esetében ezt általában csak találgatni lehet.

Azt sem szívesen árulják el a nagy házak, hogy mekkora engedményeket adnak a jutalékból egy-egy rekordgyanús műalkotás, illetve annak vevője megszerzése érdekében.

Akárhogy is, műtárgypiaci értékelések szerint az egyre keményebb verseny vezethetett mindkét társaságnál vezéráldozathoz, új vezetőiknek pedig arra is figyelniük kell, hogy bár együtt még mindig a globális piac bő kétharmadát uralják (értékben számolva), a feljövőben levő online műkereskedelemben már nem ők diktálnak, így ha ebben nem erősítenek, veszíthetnek súlyukból.