BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Startra kész a közműholding

Hamarosan indul az állami közműszolgáltatás, elsőként a földgáz területén, jövő januárban az áramszolgáltatás, később a távhő szegmensében is. A tényleges gázszolgáltató a Főgáz lesz, az áramos állami céget még keresik, a távhő területén pedig meg kell fogalmazni az országos cselekvési tervet is

Horváth Péter János – az MVM Zrt. vezérigazgatója – lesz az állami közműszolgáltató vezérigazgatója, a társaságot közvetlenül a Magyar Fejlesztési Bank fogja ellenőrizni, bejegyzése pedig március elejére várható – jelentette be tegnap Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és a postaügyekért felelős államtitkára. Az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) működését hatékonyabbá teheti, hogy szorosan együtt fog működni a Magyar Posta országos lefedettségű hálózatával és a Díjbeszedővel. Az ENKSZ ügyfélszolgálati pontjai a még kijelölendő postahivatalokban lesznek, a postai dolgozók pedig átvehetik az ezzel kapcsolatos számlázási, kintlévőség-kezelési és egyéb feladatokat. A posta és a díjbeszedő társaság bevonásával idővel egyablakossá válhat az ügyfelek kiszolgálása.

Németh Lászlóné tájékoztatása szerint a gázszolgáltatásra kijelölt, már állami tulajdonú Főgáz Zrt. várhatóan március végétől rendelkezik országos hatályú, egyetemes szolgáltatási engedéllyel, vagyis ekkortól indulhat meg az új, nonprofit koncepció szerinti tevékenysége. Korábbi kérdésekre, kritikákra reagálva Németh Lászlóné elmondta: a nonprofit tevékenység értelmében a vállalkozás célja nem az, hogy a tulajdonosoknak nyereséget termeljen, hanem, hogy megfizethető áron stabil szolgáltatást nyújtson. Ha ésszerű gazdálkodása miatt netán maradna nyeresége, azt a rezsicsökkentés folytatására, az árak stabilan tartására vagy szolgáltatásai kibővítésére fogja fordítani.

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató igazgatója mégis kevéssé bízik a nonprofit szolgáltatásban. Ha ugyanis az állam bármiféle hátszelet ad az ENKSZ-nek – például kizárólagos hozzáférést enged neki az olcsó forrásokhoz –, akkor már szó sincs piaci körülményekről, annál inkább az uniós előírásokkal való szembe menetelről. Mint lapunknak kifejtette, nem látni, hogy profitelvárások nélkül milyen elvárások kényszerítenék az ENKSZ-et olcsóbb, hatékonyabb működésre. Így esélyesebb, hogy az állami társaság kádertemető lesz.

Ha viszont nem kedvez az ENKSZ-nek az állam, akkor – egy piaci forrásunk szerint – érdemi versenyelőnye sem lesz. Ez esetben ugyanis az állami társaságot is sújtja majd minden olyan előírás, amelyekkel a közelmúltban az egyetemesek terhei nőttek. Piaci viszonyok mellett a posta és más sem kínálhat számára kedvezőbb feltételeket, mint a riválisainak. A posta szerepe amúgy két szempontból is érdekes: várható, hogy a csekkautomaták terjedésével egyre kevesebben akarnak majd postán közműcsekket befizetni, és nehezen fogadható el, hogy a rezsicsökkentéssel érvelő állam azon a sárga csekkek használatára ösztönözni a lakosságot – plusz bevételt generálva a postának –, holott vannak olcsóbb pénzátutalási módok is.

Az állami áramszolgáltatás a jövő év elején, kedvező esetben az idén startol. Még nem dőlt el, hogy e tevékenységre mely céget választják majd ki, az államtitkár szerint a tárgyalások már többekkel folynak. Az ENKSZ távhőszolgáltatásának beindítása előtt az NFM-nek még meg kell fogalmaznia az ország távhő-fejlesztési cselekvési tervét, itt két-három év alatt érheti el az optimális üzemméretet.

Tárgyalások az állami áramcégről

A Világgazdaság információ szerint az érintett E.On-leány azért lehet esélyes az állami áramszolgáltatói szerepre, mert tőle a lakossági gázvásárlókat várhatóan amúgy is átveszi a Főgáz, és mert e cégnek van a legtöbb, mintegy 2,4 millió egyetemes szolgáltatásbeli áramos ügyfele. Ám szól érv a szegmensben 2,1 millió ügyféllel rendelkező Elmű-Émász mellett is, amelynek német tulajdonosa, az RWE már többször jelezte, hogy megfelelő pénzért kiszállna a cégpárosból, és amelynek a Mátrai Erőműben lévő érdekeltségét sem utasítaná el a magyar állam. Az EdF Émász 700 ezer háztartást lát el árammal.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.