Orbán döntött a bukásról?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A KMM egy közleményben tegnap tagadta mindezt: „a Quaestor csődjét – mint az közismert – az okozta, hogy a Buda-Cash és a Hungária értékpapír bedőlése után az emberek bizalmatlanná váltak a brókercégekkel szemben, elkezdték kivenni a pénzüket a Quaestortól, és a cég egy idő után nem tudta biztosítani a kötvények ellenértékét. Semmilyen titkos információról nincs tehát szó, az említett ügyfelekhez hasonlóan járt el az MNKH is, amikor a miniszterelnöki utasításnak megfelelően a tőkéjét kivette a Quaestortól”.
A tegnap megjelent Figyelő szerint azonban másképp történhettek a dolgok. Tarsoly Csaba a Quaestor csoport vezetője március 8-án, vasárnap válságstábot hívott össze, ahol elmondta: baj van, ezért öncsődöt jelent, de megoldja a helyzetet. Másnap, vagyis március 9-én bemegy Szíjjártó Péter külügyminiszterhez, mert ő „biztosan segít”, vagyis ha írnak egy levelet Orbán Viktornak, akkor azt Szíjjártó eljuttathatja a miniszterelnöknek. Az Index pedig úgy értesült, a külügyminiszter teljesítette is a kérést, és az akciótervet eljuttatta a miniszterelnökhöz. Orbán azonban nem úgy reagált, ahogy azt Tarsoly várta. A miniszterelnök menthetetlennek ítélte a Quaestor helyzetét, és úgy döntött, megszakítják a kapcsolat a céggel. Ekkor, vagyis március 9-én dőlt el, hogy a külügy cégeinek pénzét is azonnal ki kell venni a Quaestorból. A tranzakcióban ráadásul szabálytalanul elsőbbséget adtak az állami kereskedőháznak, amely csak hétfőn délelőtt jelezte, hogy visszakéri a pénzét, a Quaestor pedig a szokásos tárgynap plusz két nap kifizetési idő helyett még hétfőn délután teljesített. „Egyszerűen az életösztön működött a kormánynál” – magyarázta az egyre zavarosabbá váló helyzetet Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap egy sajtótájékoztatón. A döntés Lázár állítása szerint a Buda-Cash összeomlása után született meg, amiről a Quaestor kötvényesei is tudhattak. A miniszter tagadta, hogy bármilyen nyilvánosan el nem érhető információ a rendelkezésükre állt volna a döntés előtt. Arra a kérdésre, hogy ha tudtak a kormányban arról, hogy baj lesz a brókercégnél, miért nem tájékoztatták a lakosságot, Giró-Szász András kommunikációért felelős államtitkár az válaszolta: ezt nem tehették, mivel az rémhírkeltés lett volna.
Leáll az utazási iroda
Bár még március 10-én is azt közölte a QuaesTour Utazási Iroda, hogy a kötvénykibocsátást végző cégtől független, önálló jogi személyiségű társaság működésével nincs probléma, tegnap mégis kiderült: beszünteti tevékenységét. Azok az utasok, akiknek érvényes foglalása van, még el tudnak utazni.„Több lehetőséget is megvizsgálva arra jutottunk, hogy a működésünk a jelenlegi formában nem folytatható. Cégünk továbbra sem kíván az utazási területen csődöt jelenteni – közölték. Újabb megrendeléseket viszont a QuaesTour már nem fogad el.


