Független faktorcéget vásárolt a MagNet Bank
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság TERJESZKEDÉS A MagNet Bank megvette a CE Faktor Zrt.-t, a bank 2014 decemberében kapta meg a felügyeleti engedélyt az akvizícióhoz – közölte tegnap a hitelintézet. A cég faktoring-finanszírozási, követelésmenedzsment, hitelbiztosítási, beszedési és tanácsadási szolgáltatást nyújt kis- és középvállalkozásoknak. A társaságot 2006-ban alapították magyar magánszemélyek, 2014-re 2,6 százalékos piaci részesedést ért el és közel 24 milliárd forint számlaforgalmat bonyolított le. Ezek alapján a társaság a nem banki hátterű – és a Magyar Faktoring Szövetségnek adatot szolgáltató – szereplők között a második legnagyobb volt a piacon. Tavaly mintegy 200 ügyfele volt, a partnerek legnagyobb része – 16 milliárd forint forgalmat adva – a kereskedelmi szektorban tevékenykedett. A MagNet Bank az akvizícióval a vállalkozóknak kínált szolgáltatási palettát kívánja bővíteni. A hitelintézet a 2014-es elfogadott éves beszámoló alapján 104,8 milliárd forint mérlegfőösszeget ért el tavaly, saját tőkéje 7,087 milliárd forint volt, az adózás előtti eredmény 270 millió, a mérleg szerinti eredmény 195 millió forintot ért el.
A MagNet lépésével tovább nő a banki hátterű cégek súlya a magyarországi faktoringpiacon: a nyolc, a területen aktív szereplő összesen 730,1 milliárd forintos forgalmat produkált 2014-ben, amely a teljes piaci torta 81,2 százalékát jelentette. Ugyanez az arány 2013-ban még 76,8 százalékot ért el, 606 milliárdos faktorált forgalom mellett.


