BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jeremie: módosításokat javasolnak a szereplők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Javaslatcsomagot dolgozott ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) a jövőbeli kockázatitőke-programok hatékonyabb működésének elősegítésére – jelentette be a szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján Zsembery Levente, a HVCA elnöke. Hozzátette: a 2009-ben elindult Jeremie-programok fontos hatást gyakoroltak a hazai kockázatitőke-piacra, a 28 alapkezelő ugyanis 2014 végéig mintegy 75 milliárd forintot helyezett ki. Ezzel együtt több olyan terület is akad, ahol változtatni kellene a hatékonyabb működés érdekében: ezért számos, a területen érdekelt szereplő közreműködésével egy nyolc elemből álló javaslatcsomagot állítottak össze, amelyet néhány hete eljuttattak többek között a nemzetgazdasági tárcához, a jegybankhoz, illetve Miniszterelnöki Hivatalhoz is. A javaslatcsomagnak az elnök szerint nem az a küldetése, hogy a döntéshozói oldal azonnal kritika nélkül elfogadja és támogassa, hanem az, hogy érdemi párbeszéd induljon az e piac működésében valamilyen irányból érdekelt szereplők között.

Az egyesület szerint gondot jelent például, hogy a rendszerben olyan társfinanszírozott alapok működnek, amelyekben az EU-források aránya nem haladhatja meg a 70 százalékot. Ha viszont az állam célja minél több ötlet megvalósítása, célszerű lenne a korábbi fázisú befektetéseknél az EU-források számára magasabb arányt is lehetővé tenni. A másik terület, ahol változtatni kellene, az a földrajzi megkötéseké: a jelenleg működő 28 alapból 27 GOP forrást kapott, amely Budapestre és a közép-magyarországi régióra nem terjed ki. Akadályt jelent az is, hogy a jelenlegi programokban az alapok kizárólag öt évnél fiatalabb vállalkozásokba fektethetik az általuk kezelt forrásokat. A tapasztalatok szerint azonban az egyes befektetési kategóriákban célszerűbb lenne, ha nem a cégek alapításának időpontja, hanem az elért üzemméret, vagy az árbevétel nagysága szabná meg a finanszírozható társaságok körét. Az értékbeli megkötések egyes esetekben szintén problémát jelentenek: a Jeremie -alapok egy-egy társaságba ugyanis csak korlátozott mértékű tőkét fektethetnek be. Ez a szabály akkor is érvényes, ha az adott társaságot több körben, egymásra épülve, több Jeremie-alap finanszírozza. Ilyenkor a befektetések együttes értékére vonatkoznak a szabályok, vagyis jelenleg ilyen társfinanszírozással nem növelhető a társaság rendelkezésére bocsátott tőke.

Az eddigi tapasztalatok alapján az is látható, hogy a Jeremie-programok meghirdetésének sorrendje nem volt optimális: elsőként növekedési alapok jöttek létre, majd a Jeremie II. keretében jelentek meg a magvető alapok is. Így az egyes cégek támogatása az életciklusuk során nem volt folyamatos, egyesek forrásbőséggel, mások forráshiánnyal találkoztak. Emellett az eddig létrejött valamennyi Jeremie-alap befektetési időszaka egy időpontban, 2015. december 31-én zárul le. Zsembery Levente közölte: az biztos, hogy lesznek újabb uniós források a piacon, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor. Véleménye szerint a pályázatok kiírásától számítva 8-9 hónapra lehet szükség ahhoz, hogy a források elérhetővé váljanak. Ez alapján reálisan nem lehet számítani arra, hogy 2016 második felénél előbb új uniós pénzek jelennének meg a piacon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.