BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Liszkay Gáboré lett és átalakul a Napi Gazdaság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

MÉDIA Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. száz százalékos üzletrészét – tették közzé, illetve jelentették be a cégnél tegnap. Az új tulajdonos szerint az átalakuló napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz. A lap neve egyelőre nem változik, de a hírek szerint a tartalmi fordulatot a tervek szerint őszre névváltás is követi. A szerkesztőség mindenesetre már májusban új helyre, a Lurdy Házba költözik. Az új vezetés célja a közleménye szerint az, hogy az újság „gazdasági jellegének megőrzése mellett a következő hónapokban jelentékeny társadalmi, közéleti, politikai és kulturális tartalommal bővítse ki a lapot”. Ennek végrehajtása azonnal megkezdődik, de mivel a lap terjedelme nem változik, az új tartalom egyelőre az eddigi gazdasági információk rovásárá kaphat helyet az újságban. Liszkay komplett csapattal érkezett, főszerkesztővé nevezte ki Csermely Pétert, a Magyar Nemzet volt főszerkesztő-helyettesét, és több vezető munkatársat is hozott a Napi Gazdasághoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.