Meglepetést okozott a Tesco vesztesége
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz előzetesen számított 4-5 milliárd fontot is jelentősen meghaladta a Tesco 6,38 milliárd fontra rúgó (csaknem 2700 milliárd forintos) adózás előtti vesztesége a február 28-án zárult üzleti évben. A cég évszázados történetének eddigi legrosszabb eredményét érte el, tavaly még 2,26 milliárd fontos adózás előtti nyereséget mutatott a februári zárású mérlegbeszámoló.
A Tesco már október 23-án bejelentette, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal becsülte túl. A BBC kiemelte, hogy emiatt még mindig nyomoz a súlyos csalási bűncselekményeket felderítő brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO). A 263 millió font ráadásul felfelé korrigált adat, amikor ugyanis a téves eredményszámítás gyanúja a nyár végén először felmerült, még 250 millió fontos túlbecslésről volt szó. A Deloitte könyvvizsgáló cég vizsgálata feltárta, hogy a Tesco a tavaly februárban zárt üzleti év első felére kiadott előzetes jelentésében 118 millió fonttal, a 2013-2014-es pénzügyi év egészére 70 millió fonttal, az azt megelőző évre pedig 75 millió fonttal számolta túl eredményét. A kereskedelmi vállalat szeptember végén indított átfogó vizsgálatot a Deloitte bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a piacnak kiadott eredménybecslést. A cég a vizsgálat elindításakor több más vezető mellett felfüggesztett állásából négy igazgatót, köztük Chris Busht, a 320 ezer alkalmazottal a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatójának számító hazai üzletágának vezérigazgatóját.
A Tesco néhány hónapja munkába állt új vezérigazgatója, Dave Lewis szerdán, a mérlegadatok ismertetésekor azt mondta, rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálatokkal súlyosbított pénzügyi évet hagyott maga mögött a vállalat, de már megkezdődött a reorganizáció. Ennek kapcsán Lewis már tavaly teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg és első lépésként bezárt 43 veszteséges nagy-britanniai üzletet, valamint törölte a tervekből 49 új hipermarket felépítését.
A Tesco hazai cége, a Tesco-Global Áruházak Zrt. egyébként az üzleti év első felében 1 százalékkal, a másodikban 3,2 százalékkal növekedett a társaság közlése szerint, így az éves forgalom 2,1 százalékkal haladta meg a tavalyit. Ez a cégadatok szerint 601 milliárd forint volt.


