Mélyponton a K&H nagyvállalati növekedési indexe
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Kilátások A hazai nagyvállalati szektor aktuális gazdasági helyzetéről és növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index az első negyedévben 3 ponttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, így jelenleg 6 ponton áll. Az eredmény a nagyvállalati döntéshozók mérsékelt optimizmusát tükrözi, és egyúttal a mutató eddigi legalacsonyabb értéke. „Az indexet meghatározó vállalati és makrogazdasági környezetre vonatkozó részindexek egyaránt negatív irányba mozdultak: a vállalati részindex 13-ról 9 pontra, míg a makro részindex 0-ról -2 pontra süllyedt. A változások mögött az áll, hogy erőteljesen, 44 százalékról 34 százalékra esett azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek a következő egy év során vezetőik várakozásai szerint növekedhetnek, és a gazdaság megítélésénél is csökkent a növekedésre és nőtt a stagnálásra számítók aránya” – tájékoztatott közleményében a legfrissebb eredményekről Peter Roebben, a K&H vállalati üzletágának vezetője.
Szerinte azonban a nagyobb mértékű csökkenés ellenére is bizakodóbbak a vállalatvezetők a saját cégük helyzetével kapcsolatban, mint a hazai gazdasági környezet változását illetően. Azonban eredményeket az elmúlt egy évre vonatkozóan vizsgálva az látszik, hogy a gazdasági környezet megítélése enyhén javult, miközben a vállalatok saját kilátásai romlottak.
A gazdasági környezet megítélése nagyban függ a nagyvállalatok területi elhelyezkedésétől, méretétől, tevékenységétől. Míg a mezőgazdasági, a budapesti és a legnagyobb árbevételű cégek kifejezetten negatívan látják a makrogazdasági folyamatokat, addig a nyugat-magyarországiak kedvezően.
A vállalat saját helyzetének és kilátásainak megítélésében nincs ekkora eltérés, de itt is a legnagyobb cégek és a mezőgazdasági szektor álláspontja a legkevésbé kedvező, míg az ipari, építőipari cégek, illetve a 4-10 milliárd éves árbevétel közöttiek az átlagnál pozitívabban vélekednek.


