Multi lehet a Szentkirályi
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A CEMW így az olasz Pasquale család által tulajdonolt cseh Karlovarské Minerálni Vody Csoport (KMV) és a Szentkirályi közös vállalata lesz. A tervek szerint az együttműködés során közösen terjeszkednek tovább, nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is. A CEMW – amely márciusban megvásárolta a Nestlétől a Kékkúti Ásványvíz Zrt.-t is – Balogh Leventével az elnöki székben működik majd tovább.
Évek óta próbáltam szakmai és pénzügyi tőkét bevonni, hogy stabilizáljam és megerősítsem a Szentkirályi tőkeszerkezetét. Ez nem sikerült, mert minden befektető teljes egészében fel akarta vásárolni a cégemet, én viszont szeretnék tovább dolgozni. A KMV-t tulajdonló olasz Pasquale családdal együttműködve ez immár lehetséges – mondta Balogh Levente, akinek ráadásul régi vágya volt egy közép-európai együttműködés. Hozzátette: 1995-ben, 1998-ban, 2000-ben, 2007-ben és tavaly is kapott felvásárlási ajánlatot.
A Szentkirályi ügyvezetője kiemelte: szerinte most egy magyar multi alapkövét tették le, ráadásul a CEMW révén 25 év után ismét áll magyar tulajdonos a neves Kékkúti márka mögött. A tőkeerős tulajdonosi háttér pedig lehetővé teszi, hogy a cégek nagy beruházásokat hajtsanak végre a termelési kapacitás bővítése, a logisztikai bázis megerősítése és a termékfejlesztés terén.
„Mivel a multinacionális vállalatok egyre nagyobbak és hatalmasabbak, a versenyhez forrásokra van szükség, és ez az, ami a volt szocialista országokban, így Magyarországon is máig hiányzik” – mutatott rá Balogh Levente. Mindazonáltal a most bejelentett együttműködés szakmai tőkebevonás, nem pedig tőkeemelés.
A Szentkirályi 6-7 évvel ezelőtt kezdett tárgyalni a Pasquale családdal, ami például az olasz piacon vezetőnek számító Acqua Vera márka felépítésével és a KMV-n keresztül a több mint száz éves cseh Mattoni márka újbóli felvirágoztatásával szerzett hírnevet magának, és vált Közép-Európa vezető ásványvízgyártójává. A 750 embert foglalkoztató KMV Csoport Csehországon kívül Szlovákiában, Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, Ukrajnában is jelen van, és további 20 országba exportálja termékeit. A család üzleti filozófiájának alapeleme, hogy minden országban, ahol megjelennek, a helyi partnerekkel és a helyi menedzsmenttel dolgoznak együtt, ezért nem is globális márkákat építenek, hanem a helyiek karakterét erősítik. Ez biztosítja a Szentkirályi és a Kékkúti nemzeti jellegének megtartását is.
A létrehozott közös vállalat célja, hogy konszolidálja a minőségi ásványvizek magyarországi piacát, és kiaknázza a régiós felvásárlási lehető-ségeket.
A tranzakció lehetővé teszi azt is, hogy a Magyarországon jól ismert termékek az eddiginél nagyobb arányban és hatékonysággal jelenjenek meg a külpiacokon – mondta Alessandro Pasquale.
Családi sikertörténet
Magyarországon 1993 óta forgalmazzák a Szentkirályi ásványvizet, az eleinte veszteséges cég számára az áttörést a 2004-ben elnyert párizsi Eauscar díj hozta meg. A Szentkirályi 2006 óta a piacvezető ásványvízmárka Magyarországon. 2011-ben árbevétele átlépte a 6 milliárd forintot, egy évvel később pedig már csaknem 7 milliárd forintot könyvelhetett el a cég. 2013-ban ez 7,5 milliárdra nőtt, tavaly pedig már 8,2 milliárd forint volt. A 2014 decemberi adatok szerint a Szentkirályi piaci részesedése 20 százalék. A vállalat 52 magyar és nemzetközi szakmai, illetve fogyasztói díjat nyert eddig.


