Jelentős mértékben tudta növelni bevételét az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest az SAP SE, amiben fontos szerepet játszott a felhő alapú megoldások iránti növekvő kereslet. A legnagyobb európai szoftvercég 4,5 milliárd eurós forgalomról számolt be a január-márciusi időszakra vonatkozóan, ami 22 százalékos bővülést jelentett éves összevetésben. A vállalat felhőszolgáltatásokból származó bevétele átlépte a félmilliárd eurót az első negyedévben, ami 129 százalékos növekedést jelentett 2014 hasonló időszakához képest. A társaság forgalmának megugrásában szerepet játszott a viszonylag gyenge euró is, illetve több piacon is váratlanul intenzív költésbe kezdett az üzleti szektor, így például az Egyesült Királyságban és Japánban.
Az árbevétel alakulása alapján az SAP sikeresen mozdult el az új technológiák irányába, azonban az ehhez szükséges erőforrások és fejlesztések éreztetik hatásukat a cég eredményességén. A társaság az első három hónapban 638 millió eurós üzemi szintű eredményt ért el, ami 12 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ennél jóval nagyobb volt a visszaesés a nyereség vonatkozásában, a 413 millió eurós profit majdnem negyedével kevesebb, mint 2014 hasonló időszakában volt.
„Az idei első három hónap a magyar leányvállalat történetének legjobb első negyedéve volt, számos új ügyfelünk között a közszféra cégei szervezetei is hozzájárultak ehhez az eredményhez” – számolt be az elmúlt időszakról Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „Ezek az adatok azt mutatják, hogy megnőtt a cégek innovációs igénye és egyben készsége, ami mind a régió, mind Magyarország számára örvendetes. Erre utal az is, hogy a legújabb nagyvállalati megoldáscsomagunk értékesítése is felpörgött a régióban, a felhő technológiák kapcsán pedig elmondható, hogy a térségben sikerült túlteljesíteni az előzetesen tervezett értékesítési számokat” – fűzte hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.