BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tréningközpontot adtak át a hatvani Bosch-gyárban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Szakmai továbbképzést segítő tréningközpontot adtak át a Robert Bosch Elektronika Kft. hatvani telephelyén. A hatvani gyár mára a Bosch csoport legnagyobb autóelektronikai gyárává nőtte ki magát, emellett a régió legnagyobb és legjelentősebb munkaadója – mondta az a megnyiutón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint az autóipar ütemes növekedése elengedhetetlen a magyar kormány által kitűzött külgazdasági célok eléréséhez.

González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője kiemelte, hogy a Bosch hosszú távra tervez és Magyarország stratégiai fontosságú bázisa a globális innovációs és kutatás-fejlesztési törekvéseknek. A Bosch-csoport Magyarországon már több mint 10 ezer alkalmazottat foglalkoztat, itteni bevétele pedig az ország GDP-jének 2,7 százalékával egyenlő. Közlése szerint a 170 millió foreintból épült hatvani tréningközpontban évente 5000 dolgozó szakmai továbbképzésére lesz lehetőség.

Volker Schilling és Roger Seemeyer, a Robert Bosch Elektronika Kft. ügyvezető igazgatói szerint a gyár által biztosított rugalmas képzési rendszernek nagy a jelentősége a jövőbeni növekedésben. Az elmúlt években több mint 10 millió forintot fordítottak a gyakorlati oktatást támogató eszközök beszerzésére. Az új tréningközpontban olyan szakmai tudástranszfer jött létre, mely lehetővé teszi az oktatási koncepció folyamatos fejlesztését.

A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2013-as üzleti évben a Magyarországon akkor 10 leányvállalattal rendelkező Bosch csoport teljes forgalma 719 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 161 milliárd forint volt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.