Duplázódott az Alteo negyedéves nyeresége
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság ENERGIA Jól indult az év az Alteo Nyrt. számára, a társaság hat százalékkal, 1,8 milliárd forintra tudta növelni árbevételét az első negyedévben. A villamosenergia termeléssel és kereskedelemmel foglalkozó társaság számára kedvező volt a tavalyinál hidegebb tél, januárban és februárban növelni tudta fűtési célú hő értékesítését. Márciusban azonban a győri Audi saját kazánokra állt át, így a negyedévben összességében 2 százalékkal csökkent az eladott hőmennyiségből származó bevétel. A szélerőművek 39 millió millióval növelték az eladásokat a kedvező szélviszonyok miatt, míg a depóniagázt hasznosító egységek termelése visszaesett. A villamosenergia-kereskedelem a társaság piacszerzése révén 24 százalékkal több bevételt hozott, bruttó fedezete 53 millió forint volt.
A csoportszintű EBITDA 318 millió forint lett, ami hat százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest, az elmaradást azonban a beszámoló szerint jórészt egyszeri tételek okozták. A Sinergy-cégek integrálásának költségei, a terven felüli eredményhez kapcsolódó dolgozói bónuszok, illetve egy CO2 kvóta értékesítése tartozott ide. Ezeket figyelmen kívül hagyva 382 millió forint lett volna az EBITDA értéke a tavalyi 338 millióval szemben.
Az üzemi eredmény sor még 29 százalékos elmaradást mutat, a pénzügyi veszteség viszont 41 százalékkal csökkent. A mintegy 80 millió forintos javulás nagyrészt a forint erősödése következtében a devizahiteleken kimutatott nem realizált nyereség hatása, miközben a társaság újabb kötvénykibocsátásai miatt a kamatterhek nőttek. Így adózott eredmény szinten már 121 százalékos növekedést sikerült elérni: a negyedév nettó nyeresége meghaladta az 53 millió forintot, ez részvényenként 32 forintot jelent. A társaság május elején lezárta a Sinergy-tranzakciót. Az Elműtől és az Émásztól megvásárolt, 1,7 milliárd forintos jegyzett tőkéjű cégcsoport jelentős szinergiákat tesz lehetővé az Alteo számára, amelynek hatása a féléves jelentésben lesz majd először látható.


