BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Paks: aggódnak és a kormányfőhöz fordulnak a szakszervezetek

ENERGIA Hivatalos bejelentések és sajtóhírek alapján vezetőváltástól, ezzel összefüggésben jelentős átalakításoktól és elbocsátásoktól tartanak a Paksi Atomerőmű Zrt. szakszervezetei. Úgy tudják, hogy a vállalat jelenlegi vezetői szerint az elvárt átszervezések veszélyeztetnék a atomerőmű, ezzel pedig a hazai áramellátás biztonságát. Ezért az érdekképviseleti vezetők Orbán Viktor miniszterelnöktől kértek segítséget, míg Baji Csabánál, az atomerőművet is ellenőrző MVM csoport elnök-vezérigazgatójánál kezdeményezték a csoport érdekegyeztető és konzultációs fórumának (ÉKF) soron kívüli összehívását.

Az MVM TSZSZ, a PADOSZ és a MÉSZ vezetői aláírt levélben olvasható egyik aggály, hogy állítólag fel kell darabolni azaz atomerőművet, ami mintegy 800 fő elbocsátásával – vélhetőleg egyes tevékenységekkel együtt való kiszervezésével – járna. A másik probléma szerintük a külföldi, magyarul nem is tudó vezetők megjelenése a cég vezetésében. Ez szerintük azt a benyomást kelti, mintha a hazai szakemberek nem is lennének alkalmasak a létesítmény irányítására. Mivel feltételezésük szerint a változtatásokra brüsszeli nyomásra került és kerülne sor, Orbán Viktort többek között azzal igyekszenek maguk mellé állítani, hogy szembesítik a múlt évi bejelentésével, amelyben a tavaly decemberi, miniszterelnökre csúcsra készülő miniszterelnök maga is komoly küzdelemre számított Brüsszellel, részben az energetika terén vívott „szabadságharcunk” során.

Ám, mint a szakszervezeti vezetők emlékeztetnek, épp e csúcs jött a hír, hogy fejvadászokkal új, külföldi vezetőket keresnek Paks élére.
Baji Csaba tegnap kapta kézhez az ÉKF összehívását szorgalmazó levelet, amelyben a szakszervezetek közvetlen tájékoztatást kérnek a Paksi Atomerőmű helyzetéről. E levélben is ismertetik közvetett értesülésüket, amely szerint az atomerőműnél indult személycserék és a várható átszervezés üzembiztonsági szempontból veszélyes lehet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.